Utazások az életnek nevezett hullámvasúton

A tegnapi állatkerti eseményről rögtön örökérvényű rajzfilmünk, Lúdas Matyi jelenetei jutottak az eszembe. A második megveretésé, amikor az orvosnak öltözött Matyit elrabolják a hajdúk, hogy gyógyítsa meg Döbrögit: "Lógni fogsz! Mind lógni fogsz! Mein general Hexenschuss felköttet mind! Lógni fogsz, mind lógni fogsz!"
Az legalább vicces volt.
Narancsos Mutyi Mátyás szavai, -amit valószínűleg a büfében elfogyasztott Sárfalvi Rettenetesből készített kisfröccsök gőzei, vagy a sarki bácsitól kapott kábító jellegű cukorka okoztak- nem.
Nekem nagyon nem.
Remélem nem nézegetik a lámpavasakat, hogy melyikek és kinek lesznek a legmegfelelőbbek, amikor röpke két év múlva hatalomra jutnak majd.
És Isten tudja miért, de még mindig a múlt század harmincas éveiben járok, egy másik országban.
Nekem egyre egyértelműbb és ijesztő a párhuzam..

Carlos Saura: A hetedik nap

Kultúra megfizethető áron? Létezik. Szombaton betévedtem az Intersparba, láttam vannak nagyon óccsó DVD-ik, gondoltam hát, egy életem, egy halálom, hátha találok valamit, amivel elütöm ezt a borongós napot. Sikerült is többek között a fent említett filmet, -ami valós eseményeket mesél el- potom 299 ft-ért beszereznem.

Szerintem nagyon jó és megdöbbentő film, amit érdemes megnézni.

Az ajánlót, ill. a megtörtént események leírását a www.cspv.hu-ról loptam. A zene pedig az egyik betétdal, amit már a 90-es években is nagyon szerettem:

A Jiménez és a Fuentes család közt régi véres ellentétek feszülnek. Az ellenségeskedés abban az időben kezdődött, amikor Amadeo Jiménez és Luciana Fuentes rövid ideig együtt jártak. Miután szakítottak, a két család viszálya, amelyet eredetileg egymással szomszédos földjeik határainak kijelölése robbant ki, mind jobban elvadul, s a község utcáin elszabadul az erőszak. Isabel Jiménez, tizenöt évesen, miközben épp első szerelmét éli, meg akarja ismerni e gyűlölet gyökerét, amely kis híján árvává tette. Kedvese, Chino segítségével, lassanként fölfejti ezt a bosszúvágy és rivalizálás táplálta sötét szövevényt, amely egész családja jövőjét fenyegeti: apjáét, Joséét, anyjáét Carmenét, s húgai, Antonia és Encarnación jövőjét. Egy efféle kis községben mindenki tud valami titkot. Még a falu bolondja is tud mesélni valami érdekeset. Isabel apránkint összerakosgatja a mozaikokat. A szövevényt csak tovább bonyolítja a Fuentes testvérek - Luciana, Antonio, Jerónimo, Emilio és Ángela - ádáz gyűlölete a Jiménez család és a község összes lakosa iránt, akik arra kényszerítették őket, hogy másik faluba költözzenek. Jerónimo - akit azért ítéltek börtönbüntetésre, mert szemtől szemben Joséra támadt, s megpróbálta megölni - meghal a börtönben, s talán ez adja a meg a lökést a Fuenteseknek a leszámolásra, amely a községet dantei pokollá változtatja.

A valóság...

A PUERTO URRACÓI VÉRENGZÉS
két bosszúszomjas fivér

A mai Spanyolország egyik legvéresebb mészárlása Puerto Urraco községben történt (Badajoz), egy nyugodt, alig 200 lakosú kisközségben, amelyben két család az Izquerdo család (akiket a községben "Meztéllábas"-oknak) és a Cabanillas család (közismertebb nevükön az "Amadeók") már több mint harminc éve viszálykodott egymással egy földprobléma miatt.
1967-ben, a gyűlölet elmélyült a két család között, amikor Luciana Izquerdo és Amadeo Cabanillas beleszeretett egymásba, s ez a szerelem azzal végződött, hogy Jerónimo Izquerdo megölte Amadeót.
Évekkel később egy gyújtogatás következtében keletkezett tűzvészben meghal Isabel Izquerdo, s fiai Antonio és Emilio a Cabanillas családot vádolják a gyújtogatással.
Antonio és Emilio Izquerdo azonban csak 1990. augusztus 26-án teljesíti be bosszúját egy igazi mészárlással.
Este tíz óra tájban, Antonio és Emilio vadászpuskával állnak lesben az utcán, s várják ellenségeiket a Cabanillasokat.
A 14 és 12 éves két kislány, Antonia és Encarnación Cabanillas végigsétál az utcán: két jól irányzott lövés vet véget az életüknek.
A lövések hallatára az 57 éves Manuel Cabanillas kilép a közeli bárból, s ő is ott hal meg.
Antoniót, Manuel Cabanillas fiát a hátán sebesítik meg, s egész életére tolószékbe kényszerül.
Az Izquerdo fivérek minden kontrolljukat elveszítve már nemcsak a Cabanillasokra lőnek, de mindenre, ami mozog.
Egy helybeli asszony, Araceli Murillo a háza kapujában esik össze holtan, amikor eltalálja a lövés.
Manuel és Reinaldo Benítezt akkor gyilkolják meg, amikor kocsijukon menekülni próbálnak.
José Pencót, egy másik helyi lakost akkor lövik keresztül a kocsijában, amikor éppen menteni próbál néhány sebesültet.
A csendőrség egyik járőrkocsija a lakosok értesítésére kimegy a helyszínre, s az Izquerdo fivérek súlyosan megsebesítik a két csendőrt.
A fivérek a hegyekbe menekülnek, mielőtt még újabb csendőrök érkeznének.
Több mint kétszáz csendőr fésüli át soha nem látott méretű felkészültséggel, kutyákkal és helikopterekkel a hegyet, az Izquerdo fivéreket keresve.
Emilio Izquierdót egy falusi házban találják meg, Antoniót pedig a hegyen kapják el.
Angela és Lucía Izquerdo, Antonio és Emilio húgai, akiket a mészárlás kitervelésével vádolnak, eltűnnek, mielőtt még letartóztathatnák őket; a rendőrség néhány nappal később Madridban talál rájuk.
A pszichiáterek megállapítják, hogy Angela és Lucía a bűntett felbujtói, súlyos elmezavarban szenvednek.
Az Izquerdo fivérek által véghez vitt mészárlás eredménye kilenc halott és tucatnyi sebesült volt.
Antoniót és Emiliót 700 év börtönbüntetésre ítélték, húgaikat pedig a méridai elmegyógyintézetbe zárták.
Ez Spanyolország bűnügyi történetének egyik legtragikusabb epizódja.
Reméljük, soha nem történik hasonló.

Hatalmuk elvesztésétől félő önmagukat ketrecbe zárt birkapásztorok dresszírozzák a szabadon bégetőket, akik a népnek nevezik magukat. Gyűlöletkeltésről beszél az egyik, s a birkák legtöbbje nem ismeri a történelemkönyveket és nem emlékszik a múlt század 30-as éveire és egy másik országra, na meg persze arra sem, hogy abból mi lett, pedig ott is hasonlóképpen kezdődött az iszonyat... A másik csapat pásztorai a pofájukba hazudnak folyamatosan és legelő helyett csak kiégett füvet tudnak mutatni. Aztán még vannak olyanok, akik szintén a ketrecben vannak és szeretnének pásztorok lenni, mert a bot hatalom és a szűr is melegít hideg téli estéken, nekik meg elegük van abból, hogy közel 20 éve ingujjra vetkőzve rohangásznak össze-vissza. Próbálnak csapódni hol az egyik, hol a másik csapathoz, több-kevesebb sikerrel, néha jut is nekik egy kis hely a tűz mellett, néhány odavetett falat a birkagulyásból.
A birkák meg csak bégetnek, értelmetlenül; ez a dolguk, ennyihez értenek...

Készpénz Jancsi és barátai előadásában. Azért amolyan zenei találóskérdésként megint kíváncsi lennék, a két (nálunk) kevésbé ismert énekes nevére. Csalás megengedett :-).

 

Katedrálisok. Tornyaik az égbe nyúlnak, hirdetve az adott kor emberének vágyait a közösségre az Úrral, hirdetik a mindenkori klérus hatalmát és gazdagságát. A léptek tompán koppannak a kövön, a hatalmas terek és festmények még az ateistáknak is csodálatos látványt nyújtanak. Emberi verítékből, kőből, üvegből, sok pénzből készültek. S vajon ki emlékszik arra; melyik könyv említi meg esetleg azt a mestert, vagy napszámost, aki a vékony pallóról a mélybe zuhanva zúzta halálra magát? Csak az impozáns végeredmény számít, amiben évszázadokon át gyönyörködtek és fognak gyönyörködni az emberek.
Katedrálisok.
Városok díszei, monumentális emlékművek; Isten hatalmas házai, s talán néha a mi otthonaink is...

Furcsa álmok jőnek és vétetnek lakást fáradt szívemben. Szeretkezések, beszélgetések, ki nem mondott és már ki nem mondható szavak. Egy ölelés valakivel, akit most látok először, akinek testét mindenki birtokolhatja pénzért, s aki mégis csak az enyém a fehér villanásig. Egy barát bőr postástáskával, ki képeslapokat hoz a világ minden tájáról, olyan emberektől, akik általam sosem látattak még. Egy könyv, minek lapjairól a betűk úgy hullanak alá, mint homokórában peregnek a szemek. Illatok. Egy meleg ölé, mi forró, mint a frissen sütött kenyér. És igen, a kenyér illata. A mozdulat, amivel letéped a csücsköt és a szádhoz emeltetik a falat. Nyári utcák gőzölgése zápor után. A szél zaja, esőcseppeké az ablakon; egy ablaktörlő ütemes nyikorgása. Talán egy párás kocsiablak is, valami májusi délután.

Furcsa álmok jőnek, s ivódnak belém, mint a betonba ivódik fémtüskékből a rozsda...

"I got no home in this world
Just gravity, luck, and time.."

Dave Mathhews Band: Mother Father

Mother, father please explain to me
Why a world so full of mystery
A place so bitter and still so sweet
So beautiful and yet so full of sad, sad...

Mother, father please explain to me
Why forests march to desert speed
While snowcapped mountains melt away
What do we tell our babies, when do we say, oh

Mother, father please explain to me
How a man who rocks his child to sleep
Pulls the trigger on his brothers heart
He digs a hole right to the middle of this storm of hatred

Mother, father please explain to me
How it could be so this world has come to be
A precious balance in between
Such cruelty and such kindness please

Mother, father please explain to me
How this world has come to be
Unequaled in her blessings, oh, I see
Unbridled hatred so extreme, please tell me

Mother, father please explain to me
How this world has come to be so
Twisted between time and dreams
Oh, mother, father please explain to me
Oh, whats all this talk about?
All this talk about it
Spinning down, down, down, down, down
All this talk about
Endless words without
Nothings done

Mother, father do you know
Why one mans belly overflows
Another sleeps in hungers bed
Oh, we trade our world for a piece of bread

Oh mother, father please explain to me
How this rare worlds come to be
A place so full of color yet overflowing
Always in black and white
Drowning in the waters of our...

Mother, father please explain to me
How this world has come to be
While still blessed in all the things we see
Such a sad, sad home for you and me

Come out, and hold,
Come on out you
Come on out you
Come and save yourself

Come on out you
Come on were taking the water
Were taken the water
Were taken the water
But you know
We got the freedom
We got the freedom

Theres no God above
And no hell below
Oh, its here with us
Its up to us
To keep afloat

How this sweet world has come to be
Oh to keep afloat

Mother, father please explain to me
How this rare world has come to be
Oh, let the blue planet
Let the blue planet

Mother, father please explain to me
Mother, father please explain

Anno az egyik kedvesnek, -akinek még sanyarúbb sorsa volt, mint nekem- segíteni szerettem volna és belementem, hogy a fiának az én nevemre vegyünk laptopot. Miután szétmentünk, aláírt egy papírt, hogy fizetni fogja a részleteket. Volt még 2, szintén az én nevemre vett telefonelőfizetés, amit már korábban visszaadott nekem, megspékelve egy ilyen összegű telefonszámlável: 6.666 ft. Nem hiszek a számmisztikában, de elég érdekesnek találtam az összeget... Na mindegy.
Tegnap éjjel felhívott, hogy csináljak a laptoppal, amit akarok, nincs munkahelye, nem tudja tovább fizetni a részleteket. Az, hogy én tudom-e, qrvára nem érdekelte... Szóval megint rámszakadt egy szép összeg, amit pluszban kell havonta kiadnom. Fogalmam sincs, hogyan oldom meg, mert így is elértem már az anyagi teljesítőképességem határait. De ez az én egyéni szoc. problémám.
És megint tanultam valamit. Nem a düh és a csalódottság mondatja velem (pedig nem kevés van most bennem), de inentől fogva soha többet és senkinek sem segítek. Azt hiszem ez volt az utolsó momentum, hogy végleg megszűnjön az emberekkel kapcsolatos bizalmam. Ez meg az én szegénységem, de úgy érzem, valahol meg kell húznom egy vonalat, hogy ne én igyam meg folyamatosan más hülyeségének a levét.

P.S. U.itt alig használt laptop olcsón eladó :-).

"A jövőben mindenki világhírű lehet 15 perc erejéig", mondta vala Andy Warhol.
Na ez adatott meg nekem ma.
Egy másik blog révén, ahol megemlítették cseppet sem szerény személyemet, többen láttak, mint az Alsómocsolád-Rátót focimeccset a hétvégén.
Na és?
Van aki olvas, van aki beleolvas, van aki kiolvas engem a sorok közül.
Ők számítanak nekem.
De azért álljon itt a mai nap emlékére Warhol egyik műve:

Lassan leszáll a tájra az ősz. Foltos
Ruhája szürke öltönyként a vízen
Szétterül, úgy hogy én el alig hiszem.

Megjött. Közénklopta magát, mint koszos

Utcán a pörgő falevél, mint kormos

Kémények szomorú városszéleken,

Mint mikor már semmim sincsen nekem;

Mint friss kenyér illatával a boltos

Ha az üzlete ajtaját kitárja,

Ahogy fény lopakodik az utcára

És a sötétből rámosolyog a nedves

Aszfaltra. Két ölelkező szerelmes

Száll a szélben; kabátjuk szorosra húzva.

Csókjuk fázósan súgja: eljött hát újra…

Felhők vonulnak az égen, Tom Waits is valami ilyesmiről énekel, s közben az utolsó nyári rózsa is búcsút int. Valami elmúlik, a lelkünk úgy érzi gyászol, csak nem tudja mit, vagy talán kit. Az elmúlt nyarat, szerelmeket, sorsokat, embereket, kik már nem lehetnek velünk? Isten tudja. Melegebb ruhát készítünk ki, mely most már jobban megóv. Kicsit talán szomorkodunk is, hisz' tegnap még a Nap simogatta arcunk. Kicsit talán reményeket is búcsúztatunk, miközben kinézünk ablakunkon a szürke égre. Igen, az elmúlás mindig szomorúbbá tesz minket. De kell, hogy néha megálljunk egy percre és visszagondoljunk mindarra, ami már nincs. És el kell fogadnunk a változást; hogy minden évszakban van valami szép. Most az ősz van soron. A fák csupasz égbemeredő ágai. Utak a parkban, hol hulló levelekben gázolhatsz, s haladhatsz valami  új; más szépség felé, amit meglátnod csak rajtad múlik.

Drága Zs!

Sokminden ragadt bennem, amit már sosem fogok tudni elmondani Neked.
S azt sem tudom elmondani, mi az amit most érzek.
Ma tudtam meg, hogy tegnap óta nem vagy.
Mindig fájt a hiányod, s most, hogy elmentél, kiszakadt a lelkemből egy darab...
Ha jól emlékszem egyszer valahol azt írtad, ezt a zenét szeretnéd, hogy szóljon majd azon a bizonyos alkalmon.
Remélem így lesz és hallani fogod majd fentről.

Legyen Neked könnyű a föld és angyalok simogassák édes arcod...

Itt áll az egész rokonság, a régi elvtársak, molyirtószagú öltönyökben, az elvtársnők fekete kendőben, a pap valami füstölőt lóbál és kántál, majd odabólint a Safranek elvtársnak, aki elbúcsúztat. Na ezt le kell írnom:

- „Khm. Kedves elv..., izé gyászolók! Itt állunk megtört szívvel elhunyt elv.., izé embertársunk Matusek Elemér koporsója mellett, akit furcsa módon ragadott el tőlünk a sors egy meleg szeptemberi délutánon. Szinte látom magam előtt, ahogy hajlott hátával, a neccszatyrában a tablettás borral gyalogol haza magányos menedékébe, ahol a gonosz Elektromos Társaság már hónapokkal azelőtt kikapcsolta az áramot, magára hagyva öregségében és a sötétben nyugdíjastársunk, akivel annak idején vállvetve küzdtünk az impr..., implant...; piszkos mocskos kapitalisták ellen. Drága harcostársunk egyszer csak meg kell, hogy álljon, érzi hogy nehezen veszi a levegőt és arccal az almák közé esik, miközben a kofa csak kiabál az almák után, hogy: „golden állj!”: Kérdezem én ilyen halált érdemel egy olyan ember, akinek a nyilasok '44-ben úgy elverték a veséjét, mint Virág elvtársnak, hogy két hónapig ő is véreset vizelt? Hát nem kedves gyászolók! De hát ilyen az élet, holott a már halott ismeretlen nagy múltbéli író is mondta volt: „látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isá, por ës homou fogymuk”. Így múlt el Matusek Elemér is közülünk, arcra borulva az almák között, utolsó pillantásával, a régmúltba révedve, ahol a a május elsejéken oly büszkén feszített munkásőregyenruhájában. Ismét elment közülünk dicső múltunk egyik nagy öregje, akivel már sosem fogunk semelyik pártüdülőben hajnalig sztolicsnaját vedelni, a büfésnő szoknyája alá pajkosan benyúlva. Mondd Matusek elv.., polg.. izé embertársunk, Te ki egykoron a Kalasnyikovval lőtted az őzeket Kaszópusztán, ilyen szörnyű halált képzeltél el Magadnak? A szívünk megszakad, egy darabja veled száll a sírba, de búcsúznunk kell egymástól. Öleljen hát az kommu..., ökume, ökokommunista testvéreink vére által öntözött alsóbélafenyvespusztai temető anyaföldje, mi pedig fátyolos tekintettel búcsúzunk Tőled szívünkben örökké őrizve emléked; Vitéz Matusek Elemér Császári és Királyi Antifasiszta és Mindennek Ellenálló!”

Aztán volt még a siratóasszonyok kántálása, a pap is mondott még valamit, miközben a koporsóm szép lassan aláereszkedett, s a fiam arra gondolt, hogy másnap a kórház büféjének féláron eladja majd a torról megmaradt szendvicseket.

Délután röpke másfél órás várakozás után kiszedték alien emlékének a varratait. Végre normálisan tudtam zuhanyozni. Bár ennek a két hétnek feltétlen előnye volt, hogy tökélyre fejlesztettem a kanyarban tusolás művészetét. Úgyhogy jövőre el is indulok a világbajnokságon :-). És van egy dolog, amit nem értek: miért sül ropogósra a mélyfagyasztott pizza széle a sütőben, miközben a közepe majdnem nyers marad?

Sokat szerettem és sokat szenvedtem. Felzabáltak és hagytam, hogy mindent felzabáljanak belőlem; érzéseket, lelkem rejtett bugyrait, a testem, szemem mindig reménnyel teli csillogását. Betörtek és megtörtek, a hátam meghajlott, mint téli viharokban a kopasz fák. Sokminden kiveszett belőlem, sokszor csak a vacogó sírás maradt az egyedül-éjekben. S voltak persze örömök, néha fájón szépek. S most eljött a számvetés ideje. Vele egy új hajnal is, mely utat mutat a Napba. Elindulok rajta. Lassú és kényelmes léptekkel. Már nincs miért sietnem, szárnyaim testem mellé simulnak. Hosszú és bizonytalan ez az út, ma még nem tudom, hova visz, csak az látszik biztosnak, hogy messze a megtagadhatatlan múlttól. Megérkezem egyszer? Csak az Isten tudja a választ, de ő hallgat, már évek óta. De mennem kell, túl sokáig néztem a vízparton a köveket, a hullámok furcsa rajzait a homokon. Vállamra veszem hát minden bűnöm, azt ami még maradt belőlem, s hagyom hogy meztelen talpam harmat csiklandozza a hajnali réteken.

Nagy séta Kisemberrel az Ő városában, beszélgetés, egymásmellettülés, pilledés a dögmelegben, egy hosszú és talán az utolsó forró nyári éjszaka, kellemes emberekkel, s ilyen zenékkel megspékelve:

Na drága naplóm, már jó pár napja nem véstem beléd egy sort sem, pedig annyi minden történt velem, vagy mégsem?

Tegnap kezembe fogtam a boldogult Erzsikémtől maradt sárga neccszatyrot, mert elfogyott a tablettás borom és leballagtam a sarki éjjel-nappaliba, amit a köznyelv csak Lenyúllak diszkontként emleget. Persze, mert a Kovacsek a tulaj megveszi a Tecso-ban az olcsó cuccost lejárat előtt egy héttel, aztán akcióban eladja az okos népeknek a kétszereséért. De nem hülye ám ez a Kovacsek, mert egyetemistákkal dolgoztat éjjelente. Láttam ám én! Ott tanulmányozza a jegyzeteit az a szerencsétlen Erika is éjjelente, napközben meg orvosnak vagy minek tanul, de inkább vagy minek, mert a drága lélek agyilag is szőke. Múltkor is kérdezem tőle, hogy hol találom a Kiskunegészfélvölgyi Kéknyelűt, erre meg kihoz nekem valami lengyel szalámit, hogy ezt vegye Matusek bácsi, mert a főnök nem fizet ki, ha nem adok el belőle az éjjeli műszakban két rudat, mert holnap lejár a szavatossága. Ott könyörgött, hogy vegyek legalább 10 dekát, ha kell még remegni is fog a keze, amikor megpisiltet. Mondtam én neki, hogy Erika egyszerű vagy te, mint a faék, mert szalámit én akkor vettem nálatok utoljára, amikor a Podolák megcsúszott a lépcsőn és két napig nem tudta kinyitni a boltját, mert addig tartott, amíg összerakta az Obermájer doki a szilánkos bokatörését, akkor is úgy elmászott előlem, hogy a hűtő mögül tudtam csak előimádkozni albán mozgalmi dalokat énekelve. Na ez az Obermájer is jó kis firma, azt mondják sebész, de én bizony emlékszem rá, amikor '69-ben még az Állami Húsfeldolgozóban csirkét bontott. A diplomáját is az Ecserin vette, először csak fél disznót fizetett érte, de amikor az öreg Lakatos Frici bácsi fia megfenyegette, hogy nem lesz ez így jól, mert a disznó mindig eldől a tisztaszobában, nagy duzzogva adott érte egy másik felet is, a Lakatosék gyerekei két hétig játszottak vele, mert azt hitték, hogy Lego. Hát ja, az emlékek, vannak azok bőven kedves naplóm! Lényeg a lényeg, Erika csak megtalálta a Kéknyelűt, hogy legyen mivel bevennem a gyógyszereimet. Én meg még benéztem a régi elvtársakhoz a parkba sakkozni, mielőtt hazamentem, mert ezeknek mindig hiányzik egy paraszt a készletből.

Remélem, az enyémet az álommanó, vagy a lány a hídon. Szuper film, egy gyönyörű Marianne Faithfull számmal a kulcsjelenetben.

Tegnap találtam egy blogot, ami egy fiatal értelmiségi házaspár kálváriájáról szól. Az ajánlóban rájuk lehet kattintani. Ami megdöbbentett, hogy miközben ők szerintem csak sima tényfeltárást végeznek és elmesélik a saját történetüket, nagyon sok agyilag zoknitól kapnak mocskolódó bejegyzéseket. Valahol az én helyzetem sem egyszerűbb, mint az övék, nagyon kevesen is tudnak erről, mert nem szeretek panaszkodni, de most úgy érzem, ha már mindenki bevallja, sőt trendi bevallani, hogy pl. ő bizony buzi, eljött az én coming outom ideje is szegénység terén:

10 évig dolgoztam egy olyan munkahelyen, ahol az első hét évben nagyon szépen kerestem. Akkoriban ész nélkül éltem, megtehettem szinte mindent, éltem is vele. Mindig megtaláltam azokat az embereket, akikre azt költöttem el, amit magamra is megtehettem volna. Aztán ahogy komolyodtam, úgy lett kevesebb a pénz is, ill. családot alapítottam, az ex-kedves pedig azt is elköltötte, ami nem volt. Ekkoriban azonban még nem voltak adósságaim. Aztán munkahelyet váltottam és kb. az 1/3-adáért kezdtem el annak dolgozni, amit előtte kerestem, csak hogy a fiammal lehessek. Ex az életviteléhez szükséges aprópénzt előteremtette a szüleiből, meg abból, hogy megcsinálta a szart, amit csak kölcsönből lehetett lerendezni, utána pedig kirakott és közölte, hogy ő szegény, nem tudja a kölcsönt fizetni. Elhoztam 7 évet 3 sporttáskában, meg párszázezer ft adósságot magammal. Már érdemes volt házasodni :-).
Ekkoriban váltottam újra melóhelyet, ill. albérletbe költöztem. A munkahely jónak tűnt, úgy számoltam, kb. 1-2 év alatt letudom az ex által rámhagyott anyagi emlékeket. Keményen kellett fognom magam. Mindez volt 2002-ben és bizony a napi kajámra volt 200 ft-om. Ezt is megoldottam, mert ha már penészes volt a kenyér, levágtam a héját és ettem a belét. A váltás nem jött be, valaki utánamnyúlt (azóta sincs csak sejtésem, ki lehetett) és költöznöm kellett. Szerencsére volt egy -a szülők által az én nevemre épített ház- ahova menni tudtam és ahol azóta is vagyok. Kb. 2 évig tengtem-lengtem, tologattam a kölcsönöket magam előtt, aztán meghomályosodtam, bevállaltam egy téli szezont Ausztriában, aminek az lett az eredménye, hogy nemcsak nullára futottam, hanem maradt is szépen pénzem. Ez a tél talán egyszer még megér majd egy másik bejegyzést. Hazajöttem, egy hónapon belül visszahívtak Ausztriába mesés ígérettel. Én zsebrevágtam a megmaradt pénzem, összepakoltam a sporttáskáimat és útra keltem. Ahogy megérkeztem, a kezembe nyomtak 500 eurót, hogy Isten hozott. Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó pénz, amit látni fogok. 2 és fél hónap után, amikor elfogyott a pénzem (lakásbérlet, kaja, stb.) az utolsó filléreimmel a zsebemben (ez volt nyár közepén) hazajöttem, de még mindig nem voltam mínuszban, sőt áthidalásként találtam egy egész tűrhető állást, igaz feketén és úgy, hogy tudtam, csak október végéig tart. Úgyhogy más után kellett néznem. Mivel kicsit ugatok külföldiül, egy német céghez mentem üzletkötőnek, ahol a beugró egy saját kocsi volt. Sokat nem tudtam gondolkozni, bele kellett ugranom. A morbid az egészben, hogy anyám adta oda a temetésére összegyűjtött pénzt, amit később, amikor már adott a bank, tudtam visszaadni nekem.
És ezt az adósságot görgetem magam előtt a mai napig is. Nem akarok nagyon a részletekbe belemenni, de próbálok küzdeni a talponmaradásért. Amikor van rá lehetőségem, dolgozom a rendes melóhelyem mellett éjjel is, elvállalok mindent, amit csak lehet.
Ha nem is dióhéjban, hát ennyi. Nem azért írtam le, mert sajnálni kellene miatta, vagy szánni engem. Csak a fő vonalakat írtam le, vannak még mellékvagányok, amiket nem részleteztem. Sokmindenben én voltam a hülye. Tudom, hogy sokan még nehezebben élnek, mint én.
De ez is én vagyok, a fene vigye el...

Tom Waits, Scarlett Johansson: Innocent When You Dream

Mi az érdekessége ennek a számnak? (Kis segítséget azért adok: a megjelenése körül kell keresgetni.) A szerencsés nyertest meghívom egy nyaralásra a járdaszigetekre :-)).

Ezer elmosódott arca volt a víznek, mint a benne élő vágynak, s mégis állandóságában kezdtek kirajzolódni ennek az arcnak azok a vonásai, amit mindig is látni szeretett volna.
A parton ült megint, nézte ahogy a nap megcsillan a hullámokon, s beléjük csíp. Sugarai megtörtek,  s visszapattantak a cseppekről a levegőbe, fel a kéklő égboltozatig. Pillanatról pillanatra változott minden, de a víz mégis ugyanaz maradt.
Hívogatta, halkan a fülébe súgta: „Gyere hadd öleljék át hűvös cseppjeim a vállad, hadd simogassák arcod! Ma is ugyanaz vagyok, mint holnap, mégis percről-percre változom. Nézd rajtam a reggeli gyöngyöket, nézd amikor feltámad a szél, s olyan szürke leszek, mint a felhők, amik az esőket hozzák! Nézz rám este, amikor testem vörösre festve búcsúzik a nap, nézz az éjjeleken, mikor úgy érzed, ha rálépsz az Ezüsthídra, akár a túlpartra is átgyalogolhatsz! Én vagyok a vágyad, arc nélkül ezer alakban és hangulatban; rólam álmodsz minden csatakos éjjelen. Gyere, s merítkezz meg bennem; én vagyok a tisztulás és a feledés!”
Csak ült és hallgatta a suttogást, nézte a fodrokból a homokba kirajzolódó arcokat. Levethette volna cipőjét, s nadrágszárát feltűrve engedhetett volna a hívó szónak.
Tudta, hogy megtehetné és a lelkében ott volt a bizonyosság, hogy újból és újból vissza fog jönni, s csak akkor gázol majd az ölelő hullámokba, amikor meglátja azt az egyetlen arcot...

Styx: Boat On The River

Ma délelőtt, roppant egyszerűen és röpke fél óra alatt. A doki egyedül kapja le a hátamról az odanőtt féldiónyi alient. Pedig már kezdtem megszokni, de azért nem mondom, hogy hiányozni fog. Szóval asszisztens az no, mert éppen rohangászik mint pók a falon. Doki aszongya szövettan az meg minek, egyértelmű a dolog, ne parázzak, én meg elhiszem neki, végül is ő ért hozzá, vagy mi a szösz. Holnap meg át fog kötözködni. Na ezen is túl vagyok mondok, oszt még várok vagy fél órát a papírgyaimra és irány vissza melózni.
Esti imámba ezentúl azt is belefoglalom, hogy a magyar egészségügytől is mentsen meg a Jóisten.

(Eredetiben jobb, de hát kő az ámerikai piatz is...)

Ishtar Alabina: Ragga Boom

Sonny J: Handsfree (If You Hold My Hand)

Blackmore's Night: Toast To Tomorrow

2008.08.23.

Csörög a telefon, most jövök rá, hogy ezt még nem kapcsolták ki. De persze, hogy nem kapcsolták ki, hiszen be sem kapcsolták. Emlékszem 1965-ben két láda Kőbányaimba került, hogy a telefonszerelő Jóska rácsippentett a Svasszermannék vonalára, a készüléket meg még '56-ban menekítettem ki a pártház ostromakor a pufajkámban  Hál' Istennek észre sem vették '90-ig, aztán eladták a lakást a hentes Podolákéknak, azok meg mivel Bivalybasznádról költöztek fel, örültek hogy egyáltalán vonaluk van. Na mindegy úgyis ritkán telefonálok. Kicsit lefárasztott ez a mai délután, szentjánosbogarakat fűztem cérnára, hogy világítsanak a sötétben, amikor éjjel megszomjazom egy Koccintós borból készült kisfröccsre és kibotorkálok a konyhába. Múltkor is úgy belerúgtam az asztal lábába, hogy másnap a boltos Kálovics meg is jegyezte: „Látom megint rosszban sántikál Matusek bácsi! Ezt már akkor is mondtam magának, amikor feljelentette '62-ben a Nyékiéket, mert a 17 éves lányuk az ablakban itta a Bécsből becsempészett Coca-Colát! El is vitték az apját, a szerencsétlen valamikor 2 év múlva ért csak haza, isten nyugosztalja.” Pedig én akkor csak állampolgári kötelességemnek tettem eleget, azért az izgatásért, amit a látvány okozott, szegény feleségem elől győztem takargatni a férficsomagomat. Aztán meg persze mi lett az Erzsiből, varrónőnek is hülye volt, de jól tudott helyezkedni. Úgy behelyezkedett 20 évesen a Rátkai párttitkár ágyába, hogy talán még ma sem jött onnan ki. Na mindegy, szóval csörög a Podolákék telefonja, aztán meg azt hallom, hogy az asszony káromkodik egy jó nagyot és levágja a készüléket. Mit tudják ezek, hogy mi az az udvariasság. Felkapaszkodottak. Emlékszem, amikor költöztek a Podoláknak szólni kellett, hogy vegye le a gumicsizmáját, mert tiszta tehénszar lett a lépcsőház. Most meg húsüzlete van: Podolák Hús és Mentesáru. De én meglestem ám a Podolákot, ez az Alföldről vásárol döghúst, ott mossák a raktárban ecettel a hentesei. Persze, hogy valami Mercedes-el, vagy mi a fenével jár. Ez is elfelejtette, amikor még ott sírt az ajtóm előtt, hogy: „Kedves Matusek elvtárs! Szóljon már a vőjének, hogy rakjanak már kicsit előbbre a Merkurnál a sorban! A kislányunk alig volt ötéves, amikor befizettünk a Trabantra, jövőre meg érettségizik!” Nem mondom, jól esett az az 50 liter törkölypálinka, amit hozott érte cserébe, de hol van az már! Azóta meg köszönni is elfelejtett. Én meg itt nyomorgok 100 négyzetméteren egyedül, úgy hogy a villanyt is kikapcsolták már. Ennyit mára kedves és hű naplóm, mert már sötétedik és nehezen látom a betűket, hogy rohadjon meg a Villamostársaság!

- Halló!

- Hallókezétcsókolomszépjónapot
ÖnnekéskedvencsaládjánakmegaszomszédMatusekbácsinak
KovácsOttóvagyok
atésztagyártókmagyarországiegyesületénekképviseletébenhívomÖnt.

- Igen?

- ElőszörishatártalanulsokszeretettelgratulálokÖnnekanyereményéhez
melyetkollégánkhamarosanátisadegyszemélyestalálkozókereténbelül
egyazÖnneklegmegfelelőbbidőpontbantovábbi
fantasztikuslehetőségekkelmegismertetve
ÖntkedvescsaládjátésaszomszédMatusekbácsit!

- Milyen nyere...?

- AzÖnnyereménycsomagjatartalmazegybalkarostalizmánkéntviselhető
18karátosarannyalfuttatotttésztaszűrőtésegyévreelegendő
négytojásosszáraztésztaellátmányt
ÖnnekkedvescsaládjánakésaszomszédMatusekbácsinakamelybenmegtalálható
acsigatésztátólakagylótésztánátaspagettiigmindenamireazÖnháztartásának
ésaszomszédMatusekbácsinakcsakszükségelehetezenatéren
ésegyteljeseningyeneselőfizetéstazEperlevélcíműszakmaifolyóiratra
melynekehaviszámábanilyenkülönlegesésérdekfeszítőcikkekettalálhatmintpl.:
Tésztaszűréshónaljbólalumíniumtésztaszűrővel
acikkszerzőjeaKovácsésKovácsKft.sokéveskutatásaialattgyűjtötthozzáanyagot
ésmellékesenazédesapámdeezmosttalánnemisannyiralényeges
mintazhogynyereményét
ÖnnekkedvescsaládjánakésaszomszédMatusekbácsinak
üzletkötőnkKovácsElemérfogjaszemélyesenátadni
azÖnnekkedvescsaládjánakésaszomszédMatusekbácsinak
legmegfelelőbbidőpontban
amitgondolommárÖniskitalált
igeneznemmásmintholnapreggelhatéshathúszközött
ÖnnélkedvescsaládjánálésaszomszédMatusekbácsinál
ittszeretnémelmondanihogyüzletkötőnkakiamúgyatestvérem
akávétcukornélkülésComplettávalszereti
deezmegintnemislényegesannyira.

- Izé..,mi van?? Tessék??

- TermészetesenezÖnnekteljeseningyenesnemkerülegyetlenforintjábasem
aszerencsésnyertestazonvásárlókközülválasztottukki
akik2008.08.22-énazalsónyékládházi
BubiGarázsdiszkontban17.11és17.12közöttvásároltakkülönleges
biocukorsüvegtésztánkbóléseznemmásvoltmintÖn! Mitszólezekhezafantasztikusnyerenényekhez?

- Khm, hát, izé, nem is tudom...

- Természeteshogyameglepetéstőlszóhozsemtudjutniezértaddigbeszélekén
ésszeretnémelmondaniÖnnekkedvescsaládjánakésaszomszédMatusekbácsinak
hogyezzelabeszélgetésselkötelezimagáthogyazegyévleteltével
napi2kilótésztátvásárolcégünktermékeibőléletfogytiglanés
hogyfényképétéseelérhetőségétmindenszívfájdalomnélkülmártovábbisadtuk
telemarketingesmegkereséscéljábólolyanpartnercégeknek
mintpl.aKovácsSzappanforgalmazóKftaKovácsésOlajésKörömlakkBt.
ésaKovácsIngatlanConsultingMarketingésTanácsadóésKkt
amibőlénatanácsadóésazésvagyok. Hátnemfantasztikus
KedvesSvasszermanAranka
kedvescsaládjaésaszomszédMatusekbácsi?

- Ez kérem Podolák lakás és a te k..va anyádat!

píp...píp...píp...

Léptem egy helyben marad,
Nékem sehol a mindenütt.
Falevél a szélben rezdületlen;
Esőcseppekben a nap rám lesüt.

Mosolygok minden rémületben,
S nékem zöldell az összes téli ág,
Vak vagyok és mégis látok,
Néma vagyok, s dúdolom százezer ének dallamát.

Elrohanok, ha rám vártok,
S ha elmentetek itt leszek újra.
Mit elvittem, nem hozom vissza;
Ujjam fonódik az elpattant húrra.

Üres pohárból mindent megiszok
És a levegő lesz az utolsó falat;
Mi lesz még, már megtörtént régen;
A földről felrepülnek a megölt madarak.

mint a számban, de:

The streets are empty
Life goes on...

(Simple Minds: Belfast Child)

Vádollak bennetek!-mondta az egymás mellé helyezett köveknek; mindegyikük egy-egy név volt.

Először is vádollak bennetek, hogy ösztöneitekkel megkívántatok, s ahogy vulvátok nedves lett, fogaitokkal beletéptetek a szívembe, amit mellkasom felhasítva tenyeretekbe rejtettem. Aztán az extázis után a tükörbe nézve elborzadtatok vértől csillogó ajkaitok láttán. Talán még azt az apró húsdarabot is felöklendeztétek, amit előtte gyönyörrel forgattatok szátokban.

Vádollak bennetek, mert a vágy vadállatokat nevelt belőletek, s karmotok úgy vájtátok vállam gödrébe, hogy a fájdalom vörösen izzó patakokban folyt végig gerincemen, egészen ágyékom remegéséig, mielőtt forró és lüktető barlangotoknak adtam volna magom!

Vádollak bennetek, mert csak a húsra és egy testre voltatok éhesek, s közben észre sem vettétek, talán nem is akartátok, hogy felzabáljátok lelkem!

S bűnös vagyok én is, mert hagytam, hogy megtegyétek.

Azt hittem megváltást kapok a hálószobák mélyén, miközben ringó melleiteket figyeltem, a sziklák között, hátam a hideg kőnek vetve, férfiasságomra fonódó ajkatok nézve.

Bűnös vagyok, mert mert mindőtök megkaphatott, mert reméltem, hogy éhségtek által csillapodik vágyam, miközben derekatokba kapaszkodva ütemesen mozogtam minden fehér villanásig.

S most értetek vezeklek lelkem ürességével...

Oh Isten! Ha hallod szavam, adj kérlek megváltást! Ne egy éjszakát, ne perceket, ne kendőbe törölt utolsó cseppeket; szent ölelkezéseket adj nekem! Olyanokat, hol a homlok verejtékcseppjei, nem megvérezve hullanak a meredő mellbimbókra! Adj egy ajkat, rózsaszín csókokkal, mely letörli rólam a gyalázatot és kisimítja fáradt arcom ráncait! Adj egy kezet, mely szeretettől teljesen simít végig mellkasomon és combom belső felén! Adj egy arcot, kiben saját tükörképemet láthatom, amint alázatosan lehunyja szemét, mert tudja bocsánatot nyert Nálad! Angyalhajat adj, miben ujjam matatása olyan zörej lesz, mint mikor a reggeli szél rezegteti a harmattól nedves fűszálakat!

Adj egy lelket! Fáradt legyen és beteg, mit az enyém, hogy aztán egymásba öltözve úgy térhessenek immár együtt vissza otthonukba, mint megtört hadirokkantak; fülükben a halálhörgések hangjával, orrukban a megperzselt hús szagával, hogy ott aztán fogvacogva összebújhassanak a kitört ablakú szobában!

Térdre hullottam előtted Isten! A kezeim kitártam, fáradt vagyok és gyenge; kegyelmedre várok.

A megvádolt kövek közül kezébe vette az elsőt, majd határozott mozdulattal egyenként a vízbe hajította őket. Azok hangtalanul süllyedtek alá, az ítélet meghozatott, a többi már a víz dolga.

Az utolsó kavicsnál megállt, azt a homokos parton hagyta sorsára. A furcsa formájú kövön egy pillanatra megcsillant a napfény, de ő ezt már nem látta, mert elindult. Nem érdekelte merre megy. Csak annyit tudott, hogy most indulnia kell, hogy egyszer talán pihenni térhet, fejét egy oltalmazó ölbe hajtva.

Talán épp egy olyan hajnalon, amikor a szél újra végigsimítja a harmattól nedves fűszálakat...

Vagy csak adásszünet, majd meglátom.

Leonard Cohen, Zorán: Closing Time - Záróra

A Thousand Kisses Deep

Cseh Tamás: A jobbik részem

Tükörbe néztem, épp ma reggel,
s egy ember gyerekszemmel
nézett ott vissza, kinek csak ennyije maradt.

Ráncok az arcon, a barázdákon
az ajkak irányába
könnyek nyoma haladt.

Voltak ott remények és egyéb színek
és az idő rám szép lassan
sárfoltokban tapadt.

Volt ott még más is, sok árulás is,
ütések nyoma,
s talán érintéseké,

mik szerelmet súgtak, s szívembe bújtak,
s magamnak halkan én ott elmondtam,
hogy igen; azért volt pár szép napom.

Tükörbe néztem, én ma reggel,
s egy ember szürke szemmel
nézett vissza, kinek csak ez maradt.

Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra: Unza Unza Time

... azt hittem egyszerű a kérdés. Vagy érdektelen?

...arról a szóról, hogy "ember"?

Sinead O' Connor: You Made Me The Thief Of Your Heart

És a film milyen zseniális volt hozzá...

Ki mint wet, úgy arat.

Arról, hogy néha búcsút kell mondani útitársainknak

Vándorlásaid során mindig találkozol olyan emberekkel, akik sorsod meghatározó részévé lesznek valameddig, akikkel egy darabig közösen járjátok az utat.
Az ilyen találkozásokból születhet barátság, szerelem, vonzás és taszítás.
És mindig eljuttok egy olyan útkereszteződésig, ahol majd dönteni kell, ki melyik irányba indul tovább.
Ha bármelyikőtök is a külön út mellett dönt, ne sajnáld, így kell lennie, ez az élet örök és megváltoztathatatlan törvénye. Engedd el, hadd járhassa saját útját! Ints búcsút neki, s kövesd alakját, míg az el nem tűnik a hegygerinc mögött. Ha útitársad megérintette a lelked, fájjon picit a búcsúzás, de úgy köszönj el tőle, hogy ha egyszer majd egy más úton szembe jön veled, szívből köszönthessétek újra egymást.
Te pedig állj meg egy pillanatra. Nézz vissza a tájra, mit együtt barangoltatok be. Nézd az, utat, hol lábnyomotok láthatatlanul ottmarad, mégha el is mossa majd az eső. Emlékezz a közös barangolásokra, a beszélgetésekre, s ahogy volt útitársad mondta: nyiss ki a szívedben egy fiókot. Rakd bele a fákat, a bokrokat, az ég összes kékjét, az összes közös pillanatot. Aztán zárd be a fiókot. A kulcsát rejtsd egy kő alá, mielőtt továbbindulnál. Bár tudod, sosem jössz vissza, a kő mindörökre tiéd marad, csakúgy, mint minden fiókba zárt emlék .
Ha útitársad megérintette a lelked, fájjon a búcsúzás, de tovább kell menned. Tudd, hogy mindig várnak rád újabb utak, sorsok, útitársak. Vár rád még megannyi apró halál, s várhat rád eső után szivárvány is.
További utad során pedig meríts erőt abból, mit vándortársadtól kaptál.

The Animals, Nina Simone: Don't Let Me Be Misunderstood

Pár hete megint szakítottam az elveimmel. Miután konzekvensen töröltem magam a társkeresőből, (mivel elegem lett a sok besavanyodott Arankából) a lehetőségek korlátozott volta miatt visszaregeltem máshova.
Keresgettem a potenciális jelöltek között és azt hittem déja vu-m van.
Ha jól emlékezem, Rejtőnél azt kérdezték, hogy ez a betegség halálos-e.
Az arcok ugyanazok, sokan közülük -persze én is- már évek óta. Nézegettem a lányok képeit, jó pár helyen cickó kirava, tobzódnak az erotikus fehérneműk, már csak a "dugni akarok" felirat hiányzik.
Szegény tündérek aztán meg csodálkoznak, hogy a végén egy -jobb esetben többé-kevésbé jól sikerült- éjszaka jut nekik. Igaz ez is valami. PH érték lerendezve, a Duracell elemnek is jól esik a kis pihenés néha...
És erről szól az egész. Mindkét nem többsége csak ezt akarja. Természetesen az elfogadott társadalmi normatíváknak megfelelően: a férfi minél több nőt hág meg, annál nagyobb bika; a nő pedig kénytelen társkeresésnek álcázni ilyen irányú vágyait, különben lebüdöskurvázzák.
Voltak olyanok az életemben, akik be merték vallani, hogy bizony nem akarnak ennél többet. Mivel akkor én sem akartam mást, becsültem az őszinteséget, nem voltak felesleges szólamok, nagy szavak, be nem teljesített ígéretek, hanem csak kellemes és felszabadult percek, miközben a szívem mélyén többre vágytam, vagy tartottam érdemesnek magam.
Aztán ódákat tudnék regélni a képcsere utáni eltűnésekről. Rendben van, hogy nem ilyen lovat akar a drága lélek, de mivel már nem tizenéves az emberfia, meg lehet ezt is úgy írni, hogy az értelmesebbje meg is értse. Kétségkívül egyszerűbb válasz a nem válasz, de szerintem a "nem" válasz inkább válasz.
Képtelenek vagyunk bármiféle kompromisszumra. Látunk egy képet, s ha azon nem a herceg van és nem is fehér lovon, már baromira nem tud érdekelni bennünket mögötte az ember. Aztán továbblépünk, hisz a sok kiéhezett ott áll szépen sorjában, mint nyers hús a piacon. Mindig van, ami pirosabb és ínycsiklandozóbbnak tűnik annál, amit éppen nézünk. Csak azt nem tudhatjuk, hogy az a szép piros husika nem lett-e éppen már ötször lemosva ecettel, mert már bűzlött.
Nagy a választék, s közben elfelejtjük a legelemibb dolgokat. iIyen értelmetlen szavakat, mint pl.: lélek, benső, ember. Nem érdekel bennünket. Döntünk egy kép, netán pár mondat alapján, aztán ha sikeresen mellényúltunk megint, másnap újra kimegyünk a piacra és más hentesnél vásárolunk.
Láthatod egy kép alapján az embert? Látod a gesztusait, hallod a hangját, ismerheted a gondolatait? Ugyanúgy nem tapogathatod meg, mint a húst.
Ebben a hülye fogyasztói társadalomnak nevezett, ingerekkel teli valamiben egyre jobban kivész belőlünk a másik megismerésének vágya. Nincs, nem akarjuk, hogy legyen rá időnk, hogy megismerjünk, megtapasztaljunk, s netán idővel meg is szeressünk valakit pusztán azért, aki.
Megyünk tovább, tarisznyánkban a balsikerekkel, egyre jobban megkeseredve.
S közben nem jövünk rá, hogy saját magunk vagyunk azok, akik semmit sem teszünk a boldogságért.
Talán már a szó jelentését is inkább a Wikipédián keressük, mint magunkban...

P.S.: Kíváncsi voltam és megnéztem, nincs ilyen szócikk :-).
 

Tracy Chapman: Fast Car