Felhők vonulnak az égen, Tom Waits is valami ilyesmiről énekel, s közben az utolsó nyári rózsa is búcsút int. Valami elmúlik, a lelkünk úgy érzi gyászol, csak nem tudja mit, vagy talán kit. Az elmúlt nyarat, szerelmeket, sorsokat, embereket, kik már nem lehetnek velünk? Isten tudja. Melegebb ruhát készítünk ki, mely most már jobban megóv. Kicsit talán szomorkodunk is, hisz' tegnap még a Nap simogatta arcunk. Kicsit talán reményeket is búcsúztatunk, miközben kinézünk ablakunkon a szürke égre. Igen, az elmúlás mindig szomorúbbá tesz minket. De kell, hogy néha megálljunk egy percre és visszagondoljunk mindarra, ami már nincs. És el kell fogadnunk a változást; hogy minden évszakban van valami szép. Most az ősz van soron. A fák csupasz égbemeredő ágai. Utak a parkban, hol hulló levelekben gázolhatsz, s haladhatsz valami új; más szépség felé, amit meglátnod csak rajtad múlik.
Utolsó kommentek