Ez megint egy levél. Már más a címzett és más a boríték, a játszótársamnak írom én. Bélyeget erre sem teszek, hisz nincsenek ígéretek, miket le kellene pecsételni. Csak a játék öröme van benne, amiről szeretném ha tudnál. A felrúgott szabályok, a "nem szabad és mégis olyan jó", minden mi megfoghatatlanul megfogható. A félve megtett tánclépések, a kóló vadsága, vagy egy lassú szám összebújása. Hangok, édes hangok, mosolyok, egy arc, egy gyönyörű nyak, a legszebb, mit eddig láttam. Az izgalom, a romlottság, a gyermeki tisztaság. A tágra nyitott szemekben lévő őszinte rácsodálkozás. a "lehet ilyen?" kétsége, s még annyi minden más. Ez egy levél. Nem könnyű írni az agyban gyorsvonatként átrobogó gondolatokról. A vasútállomásról, ahol egyszer csak megállnak a vonatok, s élettel népesül be. A füstös talpfákról, a kupékról, hol vonatmagányban él az utazó. A tájjal repül most minden gondolat; Hozzád...
...
Ez egy levél, a borítékja kékes, ajkammal zárom le, s ölellek:
én
Utolsó kommentek