Joszif Visszarionovics rátette a lakatot a Krivoj-rogi Vas és Fémmű egyetlen még el nem lopott kapujára, ahol háttérbe vonulása óta portásként tengette mindennapjait és borongós tekintettel utoljára végigpillantott az elhagyatott területen, visszagondolva az itt illegalitásban eltöltött éveire.
Sajnos a média megszimatolta (persze azóta az újságíró véletlen balesetnek álcázott merénylet áldozata lett), hogy helyette mégis egy viaszbábút temettek a Kreml falai mellé -a helyhiány miatt állva-, így újra mennie kellett.
Az 1947. november 7.-i Pravdába (melynek címlapfotóján a géniusz a Vörös téri emelvényről integetett az őt ünneplő tömegnek) becsomagolta azt a dnyepropetrovszki elvtársak által készített fém bikacsököt, amit közvetlenül letartóztatása után vett el Berija elvtárstól, aki azt előszeretettel használta a Ljubjankában a rendszer ellenségeinek veséjének megpuhításához. Halkan füttyentett egyet hű kutyájának 6. (a római számokat kedvelők miatt: VI.) Leninnek, aki mintha megérezte volna gazdája fájdalmát, halkan nyüszítve díszegyenruhájának (melyről az illegalitás kedvéért leszedték a különböző stráfokat és kitüntetéseket, amikből az afganisztáni háború ideje alatt három T34-es tankot gyártottak a szorgos olvasztárok kezei) nadrágjához dörgölőzött, miközben alakjuk lassan beleveszett a végtelen orosz sztyeppékbe.
Pár hét múlva Joszif Visszarionovics már kész tervvel (ami nem volt más, mint újra illegalitásba vonulni az egykori munkásmozgalmi temető sírjai közt) a tarsolyában Barguzinban bukkant fel, ahol a magyar kazánkirály által feltúrt sírból magához vett pár csontot, „Magyarországon még valamire kellhet” alapon.
Újabb két hét elteltével Joszif Visszarionovicsot már Bakuban látjuk viszont, amint az éj leple alatt hű kutyájának 6. (a római számokat kedvelők miatt: VI.) Leninnek a társaságában a kisnyugdíjasok által megcsapolt Barátság kőolajvezetékbe ereszkedik és azon feltűnés nélkül leúszik Százhalombattáig.
A feltűnésnélküliséget némileg megcáfolni látszott, hogy amikor kiemelkedett a vezetékből (hű kutyájának 6. (a római számokat kedvelők miatt: VI.) Leninnek) társaságában és megtörölte szemét meglepő látványban lett része. A síneken vasúti vagon állt, olyan amiken annak idején a Gulágra transzportálták az egyet nem értőket. A nyitott vagonajtón úttörőegyenruhába öltözve zendített rá a veresegyházi asszonykórus a Zi-Zi Labor kíséretében a Munkás gyászinduló című dalra.
(Csupán a történeti hűség miatt a szöveg:
„A zsarnokság dőzsölt és ülte torát,
És százezrek vérével festette bíborát,
De mind közelebbről, már harsant a jel:
Hogy rabságnak vége és a szabadság közel!
Refrén:
S ím eljött az új élet és új világ,
Mely emlékbe foglalja sok hős fiát,
Kik meghaltak érte, most élnek velünk.
S a hősök nagy áldozatát őrzi hű szívünk.
A harcnak már vége és győzött hadunk,
S mi bánatba temetkezve könnyet hullatunk.
Hogy jogban és fejlődve éljen a nép,
Ezért adta annyi hős cserébe életét.
Refrén:
S ím eljött az új élet és új világ
És most már valóság, mi volt régi vágy.
Hát hirdesse hálánk az emlékteket,
Kik értünk feláldoztátok drága éltetek.”)
Na bukkó van! -gondolta Sztálin érezvén, hogy a magyarországi illegalitásra szőtt tervei dugába dőltek és megpödörte kőolajtól összeragadt szemöldökét. A géniusz meghatottan hallgatta végig a dalt, majd a szemüveges szónok felé fordult, aki enyhén hadarva rögtön felajánlotta neki lemondását és a miniszterelnökséget. Ezt ugyan nem értette, de előhalászott a zsebéből három a Szovjetúnió hőse kitüntetést és a meglepett szónok, Gy. F. mellére tűzte azokat.
Gy. F. ezek után sokak örömére kivonta magát mind az ünneplésből, mind a magyar közéletből. A porondon közben új műsorszám vette kezdetét: D. I. és L. I. (amúgy a két legrosszabb primadonna a politika deszkáin) Honthy Hannának öltözve adták elő a „Hajmási Péter, Hajmási Pál”-t a Csárdáskirálynőből, B. L. citeraszólója és az U. M. vezetésével fellépő Magyar Gárda önkéntes csasztuskakórusa kíséretében.
Tőlük kicsit jobbra két kettős állampolgárnak öltözött tagbaszakadt ápoló egy jelzés nélküli mentőautónak látszó gépjárműből négy keréken három gyermekkel a hóna alatt kigurította a habzó szájú O. V.-t, akinek kezébe adtak egy csomag necchálós narancsot, amit ő a „piszkosmocskoskommunistákhajráfelcsút” kiáltás közepette az U.M. produkcióban éppen nem résztvevő magyar gárdisták karlendítése és tapsvihara kíséretében a géniusz felé hajított. Ezután az ápolók szedálták és feltűnés nélkül visszavitték a Vérmező üresen kongó falai közé, hogy ott kísértsen tovább.
D. G. is megjelent a színen, felajánlva Joszif Visszarionovicsnak, a soha meg nem épülő 4-es metró egyik szervízalagútját az illegalitásba vonulásra.
F. G. sem akarván kimaradni a géniusz fogadásából átadta neki a Pumukli c. meseregény saját kezűleg dedikált példányát.
K.O néhány (szerk.: nagyon sok, szerk. helyesbítés: több, mint kellene) feltűnően tarkán öltözött, pár kiló arannyal ékesített honfitársunk kíséretében érkezett. A csoport aztán ketté oszlott, az egyik részük pénz-, és levéltárca gyűjtésbe, a másik pedig a géniusz talpa alatt csordogáló olaj szőkítésébe és a sínek felszedésébe fogott.
És ez így ment tovább...
Jöttek a köpködők, a régi és új elvtársak, azok akik csak 5 perc hírnévre vágytak, papok, kondások, hittérítők, ejtőernyősök, csillagosok, katonák; az egész helyzet kezdett kellemes keleti kavalkád jelleget ölteni. A tüntetőket megverték az ellentüntetők, a gárdisták összeverekedtek a tarkabarka ruhájú fukszos honfitársakkal, a rendőrök oszlatták őket és saját magukat könnygázzal.
A nagy ünnepléssel egybekötött kis magyar valóság közepette szép lassan mindenki elfeledkezett Sztálinról.
Ő még állt ott egy darabig, majd 6. Lenin kíséretében visszaereszkedett a csővezetékbe, amin egész az Adriáig úszott, ahol Tito még élő titkosügynökei felismerték és Brioni szigetére internálták
Meg nem erősített hírek szerint a szigetről néha fájdalmas vonyítás hallatszik, mintha egy láncos kutya üvöltene...
Utolsó kommentek