Utazások az életnek nevezett hullámvasúton

Felhők vonulnak az égen, Tom Waits is valami ilyesmiről énekel, s közben az utolsó nyári rózsa is búcsút int. Valami elmúlik, a lelkünk úgy érzi gyászol, csak nem tudja mit, vagy talán kit. Az elmúlt nyarat, szerelmeket, sorsokat, embereket, kik már nem lehetnek velünk? Isten…

Drága Zs! Sokminden ragadt bennem, amit már sosem fogok tudni elmondani Neked.S azt sem tudom elmondani, mi az amit most érzek. Ma tudtam meg, hogy tegnap óta nem vagy. Mindig fájt a hiányod, s most, hogy elmentél, kiszakadt a lelkemből egy darab...Ha jól emlékszem egyszer valahol azt…

Itt fekszem ebben a dög koporsóban kedves naplóm, amit a hülye fiam vett, annál a temetkezési vállalkozónál, aki a legolcsóbban elkapart és már fentről írom az utolsó sorokat.

Délután röpke másfél órás várakozás után kiszedték alien emlékének a varratait. Végre normálisan tudtam zuhanyozni. Bár ennek a két hétnek feltétlen előnye volt, hogy tökélyre fejlesztettem a kanyarban tusolás művészetét. Úgyhogy jövőre el is indulok a világbajnokságon…

Sokat szerettem és sokat szenvedtem. Felzabáltak és hagytam, hogy mindent felzabáljanak belőlem; érzéseket, lelkem rejtett bugyrait, a testem, szemem mindig reménnyel teli csillogását. Betörtek és megtörtek, a hátam meghajlott, mint téli viharokban a kopasz fák. Sokminden kiveszett…