Utazások az életnek nevezett hullámvasúton

Tik-tak..
Egy falióra ütemes kopogása, egy régi karóra menetelése, amit a füledhez emelsz.
Ahogy múlik az idő...
Ahogy felébredsz, s redőnyöd felhúzva figyeled, hogyan lesz a félhomályból nappal. Ahogy a szerelmesek esküdöznek és súgnak egymás fülébe szép szavakat az örökkévalóságról. Féltékenység és gyűlölet, mi átjár minden csontot.
Ahogy az idő múlik...
Ahogy a nappalból újra éjjel lesz, ahogy elhallgatnak a lombok a sötétben.
Ahogy az idő múlik...
Ahogy az évszakok egymásba fordulnak, ahogy a nyár szőke fürtjeit felváltja az ősz vöröse, majd a tél deres halántéka és ahogy újra vidám zöldbe fordul minden.
Ahogy múlik az idő...
Tik-tak...
Másodpercek percbe, percek órákba, órák napokba, majd hetekbe, hónapokba kapaszkodnak, mint fogaskerekek egy szerkezetben, minek működését csak alkotója ismerheti, az egész csak az ő agyának fura játéka, amibe nem avat be bennünket.
Tik-tak...
Múlik az idő.
Elmúlik.
Kinek gyorsabban, kinek lassabban. Mindenkinek más mércével mérettetik. A haldoklónak minden pillanat remény a túlélésre, annak ki önnönmagát ítéli halálra, kínszenvedés minden másodperc.
Tik-tak...
A szerelmeseknek rohan, a ráérőknek állni látszik. Megmérhető és mégis megfoghatatalan. "Ami az embernek ezer év, az Istennek egy szempillantás". Játék, amit egy felhőn lógatva lábát a Mindenható űz velünk.
Ahogy múlik az idő...
Idő van..
Erre most nincs idő...
Időtlen-időkig...
A percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek...
Tik-tak, tik-tak, tik-tak...
Hallod?
Ahogy múlik az idő...