Tegnap álmomban megráztam gyermekkorom almafáját, a gyümölcsök számolatlanul hullottak a földre. Mindegyik egy-egy emlék. Emlékek a kis faluból, ahol 11 éves koromig éltem.
Lehajoltam a földre kezembe véve nézegettem őket.
Apró kis jelenetek a régmúlt időkről. Arról, amikor úgy 7-8 éves lehettünk és az osztálytársakkal nyakunkba vettük a határt és az volt a kedvenc szórakozásunk, hogy szénakazlak tetejéről ugráltunk lefelé, összeborítva azokat. Vagy amikor alig hatévesen leestem egy fűrészgépről és mind a két kezem eltörtem csuklóban, augusztus vége felé. Könyékig gipszben mentem iskolába, anyám meg cipelte utánam a kis piros műbőr iskolatáskámat a kék csattal. Olvasni akkor már folyékonyan tudtam, de az írást csak a többiek után két hónappal tanultam meg, amikor levették a gipszet. Jöttek a képek. Arról, hogy az udvarunkban volt egy pünkösdirózsa bokor én pedig oda bújtam mindig a nyári meleg elől, az volt a titkos rejtekhelyem, amit csak én ismerhettem. Arról, amikor megkaptam az első kétkerekű biciklimet, amire nagy nehezen ráültem a lejtős udvar tetején, majd gurulva lefelé, bekiáltottam a szüleimnek, hogy tudok biciklizni. Ők mire kiértek csak azt látták, ahogy biciklistől felkenődök a vaskapura. Arról, amikor beton kútgyűrűket raktak le valahova a faluba és mi háborúst játszottunk közöttük, kövekkel dobálva egymást és nekem pont akkor sikerült felnéznem, amikor jött a kő és az betörte a fejem.
Lehet, hogy azóta vagyok ütődött :-).
Emlékszem, meleg nyári nap volt az is. Anyám aznap Budapesten volt a bátyámmal, akit ott kezeltek minden nyáron, mivel súlyos beteg volt. Hozott nekem ajándékot, egy lengyel Luch márkájú gyerekórát, ami azóta is megvan, igaz a mutatók már leestek róla és nem jár. Szegény jött haza és látja a véres fejű gyerekét… El tudom képzelni, mennyire épületes látvány lehettem. Azt hiszem egyébként itt fertőződtem meg örökre az órák szeretetével. Lehetőségem és tehetségem szerint azóta is gyűjtöm őket, van köztük értékes és filléres, s nekem azért különleges, mert mindegyiknek megvan a maga története, ahogy hozzám került. Emlékszem még valami téli szánkózásra is a dombon, ahol akkorát estünk, hogy két hétig alig tudtam menni és a szánkó is darabokra törött.
És még sorolhatnám órákig.
Mindegyik emlék egy-egy alma, van amelyik zöldebb, van amelyik érett,  ott feküdtek a fűben, én felvettem őket, majd visszatettem szépen, sorban a földre az összeset., mert fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek velük.