Utazások az életnek nevezett hullámvasúton

Egy ódon ház. Törött ablakkeretek. A pár még megmaradt üveg megrepedve középen. Csak egy apró rezgés kellene, hogy csörömpölve hulljon szilánkjaira. A falak düledeznek, a vakolat félig lemállva, a tető néhány helyen már beszakadt. A kerítés résein csak a bátrak másznak be az udvarba, ahol térdig ér a gaz a szelídgesztenyefák árnyékában. A hajópadló szálkái is a pusztulást mesélik. Egykor pedig élet volt itt. Elízium volt ez a hely tulajdonosának és a látogatóknak. A neve is érdekes: Emmaus; az oda vezető úton nem ismerték meg a tanítványok a feltámadt Jézust... Még így romjaiban is lenyűgöző. Amíg áll, az enyém marad. Pusztítsák viharok, vagy vandál kezek; az én házam ez már évek óta. Gondolatban ott élek, s várok egy szemre, aki meglátja benne ugyanazt a szépet, amit most talán csak én látok.