Mostanában csak zenékkel untattalak Benneteket Kedves Olvasóim. Itt az ideje, hogy legyen más is. Hétfőn koncerten voltam. Régi nagy kedvencem a dIRE sTRAITS, ezért úgy gondoltam immár másodszor sem hagyhatok ki egy Mark Knopfler koncertet, 2005-ben már voltam ugyanis egyen. Zseniális volt a koncert, minden várakozásomat felülmúlta. Tökéletesen felépített zene, ami nélkülözött szinte minden showelemet. Kis bulis kezdés a Cannibals-al, aztán keményedés a Why Aye Man-el, kicsi lazulás az új albumról a What It Is-el, majd váltakozva a dIRE sTRAITS zenék a szólóalbumok számaival, mindez tökéletes összhangban. A darálóban álltam 10-15 méterre a színpadtól, semmi lökdösődés, csak emberek, akik élvezik a zenét, szintúgy mint a héttagú zenekar. Fantasztikus zenészekkel. A kis kopasz skót volt Knopfleren kívül a legjobb, aki legalább 5 különféle hangszert nyüstölt a koncert alatt, új zenei értelmeket adva a számoknak. Aztán az egyetlen showelem: a színpad feletti lámpák egy bendzsót formázó köríven voltak elhelyezve, ami a Speedway at Nazareth (Knopfler szólókarrierjének szerintem az egyik legütősebb száma) gitárszólója alatt félig ráborult a színpadra, majd jött az elmaradhatatlan Telegraph Road, búcsúzóul a Brothers In Arms, s a ráadásban az Our Shangri La, a So Far Away és legvégül a Going Home, ami minden dIRE sTRAITS koncertet lezárt anno. Jó volt hallgatni ezeket a fantasztikus zenéket, a többezres tömeg hosszú percekig tapsolta volna még vissza a zenészeket. Jó volt, nagyon jó érzés volt, hogy ott lehettem!
Köszönöm ezt az estét Knopfler Mester!
Utolsó kommentek