Nem voltál sehol
Álmomban, mint elkárhozott pillanat
Az éjben láttam arcodat.
Megégett szárnyú lepkék
Suhogtak a lámpa körül,
Szárnyuk apró csapdosása
Villámot szórt befagyott tó jegén.
Arra mentem, hol a fehér lapról
Könnyed siklással messze tűntél
És mint egy meg nem történt bűntény
Szemtanúja álltam rendőrlámpák kereszttüzében.
Egymagamban oly szembetűnően féltem,
Mint halotti lepel a boncteremben.
Szikék, csontfűrész és márványasztal;
Két szélén vályúk vezetik el
A gennyet és az egyéb testnedveket,
S a félredobott gumikesztyű
Kihúzott fogak vacogása,
Mint a neoncső sercegése ünnepélyes és ütemes.
A csempékből valami édeskés szag áradt,
Mint húsevő virág szívta magába a halált.
De te nem voltál sehol a jéggé dermedt
Csukott szemű meztelen bomlásban.
Aztán rohantam tovább.
Deres fák kérgét téptem le,
Hátha mögöttük bújkálsz.
De te nem voltál sehol.
Évgyűrűkben hold nem világított meg napot.
És kerestelek volna még annyi helyen;
A kövekben, a villanylámpák veszett fényében,
Alvó vadak ketrecében, egy könyv lapjai közt,
Aluljáróban, koszos oszlop mögött,
Könyök hajlatában, tükörben megcsillanva...
De te nem voltál sehol.
Aztán felébredtem.
Utolsó kommentek