A múltkor a kaszinónál hagytam abba, ezt folytatom most röviden.
A vizsga után lekerültem a hévízi kaszinóba. Akkoriban jöhettek be a magyarok először játszani. Addig az átkosban kaszinókban magyar csak kíséretként lehetett jelen és nem játszhatott. Az eredeti tőkefelhalmozás korát éltük, a játékosokon követhettük nyomon vagyonok, egzisztenciák keletkezését, majd eltűnését. Nagyon-nagy pénzek mozogtak és elég sok akkor, vagy ma is közismert személyiség látogatott el hozzánk. A felhozatal vegyes volt, voltak "tisztes" üzletemberek, a meggazdagodás útján, voltak szerencselovagok, akik pillanatnyilag tudták csak meglovagolni az új világ adta lehetőségeket és természetesen ott volt a szervezett bűnözés. Úgy '98-'99 körül jó pár nevével találkoztam az akkori leszámolásokról szóló hírekben. Mivel nem éreztem jól magam és fafejem miatt az egyik főnökömmel sem jöttem ki, hamar szedtem a sátorfámat, volt egy kínálkozó lehetőség, felköltöztem hosszabb távra Júdapestre és a Hiltonban kezdtem el dolgozni. Ideális állapot volt, a cég fizette az albérletet, az akkori viszonyokhoz képest óriási pénzeket kerestem. Erről talán annyit, hogy az akkori "ügyeletes szerelmemnek", aki csak a pénzemre utazott, fél év alatt egy fél autót tudtam venni áttételesen. Aztán persze ennek is vége lett, amikor már nem volt elég a befektetett összeg a kedvesnek. Én meg gondoltam egy merészet, fél év táppénzre hazajöttem és legjobb barátommal végigtomboltunk egy balatoni nyarat. Majd amikor tél lett meguntam az egészet és visszamentem Bp.-re, cégünk egy másik kaszinójába. Innen jött a megkeresés '92-ben, hogy menjek le, afféle kisfőnöknek az akkor nyíló debreceni kaszinóba. Olyan ajánlat volt, amire nem mondhattam szakmailag nemet.
Az a város nagyon érdekes világ volt. A pusztai emberek makacssága és zárkózottsága nemigazán tette a dolgunkat könnyűvé, de ennyit mostanra, azt hiszem a "Debrecen sztori" megérdemel egy külön bejegyzést, úgyhogy folyt. köv.
A vizsga után lekerültem a hévízi kaszinóba. Akkoriban jöhettek be a magyarok először játszani. Addig az átkosban kaszinókban magyar csak kíséretként lehetett jelen és nem játszhatott. Az eredeti tőkefelhalmozás korát éltük, a játékosokon követhettük nyomon vagyonok, egzisztenciák keletkezését, majd eltűnését. Nagyon-nagy pénzek mozogtak és elég sok akkor, vagy ma is közismert személyiség látogatott el hozzánk. A felhozatal vegyes volt, voltak "tisztes" üzletemberek, a meggazdagodás útján, voltak szerencselovagok, akik pillanatnyilag tudták csak meglovagolni az új világ adta lehetőségeket és természetesen ott volt a szervezett bűnözés. Úgy '98-'99 körül jó pár nevével találkoztam az akkori leszámolásokról szóló hírekben. Mivel nem éreztem jól magam és fafejem miatt az egyik főnökömmel sem jöttem ki, hamar szedtem a sátorfámat, volt egy kínálkozó lehetőség, felköltöztem hosszabb távra Júdapestre és a Hiltonban kezdtem el dolgozni. Ideális állapot volt, a cég fizette az albérletet, az akkori viszonyokhoz képest óriási pénzeket kerestem. Erről talán annyit, hogy az akkori "ügyeletes szerelmemnek", aki csak a pénzemre utazott, fél év alatt egy fél autót tudtam venni áttételesen. Aztán persze ennek is vége lett, amikor már nem volt elég a befektetett összeg a kedvesnek. Én meg gondoltam egy merészet, fél év táppénzre hazajöttem és legjobb barátommal végigtomboltunk egy balatoni nyarat. Majd amikor tél lett meguntam az egészet és visszamentem Bp.-re, cégünk egy másik kaszinójába. Innen jött a megkeresés '92-ben, hogy menjek le, afféle kisfőnöknek az akkor nyíló debreceni kaszinóba. Olyan ajánlat volt, amire nem mondhattam szakmailag nemet.
Az a város nagyon érdekes világ volt. A pusztai emberek makacssága és zárkózottsága nemigazán tette a dolgunkat könnyűvé, de ennyit mostanra, azt hiszem a "Debrecen sztori" megérdemel egy külön bejegyzést, úgyhogy folyt. köv.
Utolsó kommentek