...esik az eső és száraz a föld, írta volt Bereményi...
A szél fúj, valami tavaszi vadsággal borzolta a hajam ma miközben kint voltam. a szobámból nézem, ahogy elszáll háztetők, sírok és életek felett. Messze fúj mindent. Emlékeket, volt szerelmeket, gondokat, örömöket. Felkap és megforgat mindent, hogy aztán újra a földhöz vághassa, mit magához szorított. Erejétől hajladoznak a fák, mintha intenének, valamit mondani szeretnének most nekem. Csak azt nem tudom, mit. Nem értem szavukat. Furcsa idő ez, a tavaszi esőcseppek fáradt arcomat égetik, s a szél, az az áldott, az az átkozott szél csak fúj egyre. Fújj hát szél, s repíts magaddal! Vigy' fel az égbe, forgass meg, majd csapj engem is a földhöz! Vigyél innen el, s hozz majd vissza, mikor a lelkem oly tiszta lesz, mint bérc tetején az első hó!