Utazások az életnek nevezett hullámvasúton

Bevallom a napfelkeltét,
amit egy azóta már halott lánnyal
láttam a keszthelyi mólón.
Bevallok szeretkezéseket
férjes asszonyokkal,
hogy az évektől néha
meggörnyed a hátam.
hogy meg-megremegek a félelemtől.
Bevallom a söröket és a feleseket,
a torkomat kaparó, nikotint,
a reggeli köhögésrohamokat,
az éjszakákat, hol a takaró alatt
bennem vacog a magány.
Bevallom szürke szememben az ürességet,
s mint jég alatt a fagyott kisgyerek;
a halott érzéseket.
Bevallom, hogy mertem élni a bűneimért,
hogy néha csak ennek a gyönyöre vezérelt,
hogy tudtam szeretni is szépen,
talán ez volt a legnagyobb vétkem.
...
Nem tudom, melyik lesz majd
értük a nagyobb büntetés;
az elfeledett évek,
vagy az üres szívverés?