Fehér köpenyben állatorvos apám
egy TSZ udvaron gumicsizmában, meg-megáll,
zsebében zsebpiszok és némaság,
ujjai nikotintól sárgák.
Az én apám '90-ben alászállt,
várta őt az alvilág.
Január eleje, hideg és búcsúzás,
elvitte őt a tüdőrák.
Fröccsöt ivott, mikor kocsmába járt,
hajában éreztem az ital szagát,
s párás tekintettel, ha megérkezett,
talán látott egy kisgyereket.
Ki én voltam, s ma is vagyok,
Meg-megállok, mint elátkozott vándorok,
s látom ahogy az én apám
zsebében zsebpiszokkal a TSZ udvaron áll.
Utolsó kommentek