Utazások az életnek nevezett hullámvasúton

Ma megint utaztam egyet Kisemberhez. Lassan már egy hónapja nem láttam. Nem akarok most azon sírni, hogy egy-egy ilyen találkozás bizony nem kis tehertétel a pénztárcámnak, mert ha ilyenkor látom a mosolyt az arcán, azt hogy majdnem 11 évesen is megfogja a kezemet és így sétálunk, az nem mérhető semmi pénzzel sem.
A busz persze megint késett, most csak röpke 10 percet, mármint tőlem, induláskor. Nem értem, hogy sikerül alig 50 km-en ennyi késést összeszedni, de lassan megszokom. Eső volt a parton szinte végig. A tanúhegyek teteje ködbe veszett, mint októberben. A Szent György hegy, a Csobánc, Gulács és Badacsony mintha valami gomolygó tejfehér sipkát vettek volna fel, ezzel is jelezve, hogy hagyják őket még aludni hajnali fél hétkor.
Érkezés Kisemberhez. Anyának nevezett valaki, már köszönni sem bírt, úgyhogy toporgás az előszobában, amíg Kisember átöltözött, mert esőre állt az idő Júdapesten is. Aztán elmentünk a Mammutba, mert még nem volt ott. Persze ez neki élmény, nekem már nem annyira. Utána fel a várba, ahova boldogult ifjúkorom jó pár emléke köt. '90-ben a Hiltonban kezdtem kaszinós pályafutásomat, laktam is ott egy darabig. Első meglepi: beléptetőrendszer a Halászbástyán, gondolom fizetős, úgyhogy maradtunk lent.
Aztán tovább "shoppingolni" a Josefstadt-i piacra. Élmény a sok gagyi, ami között azért elvétve lehet találni jó cuccost is. Nekünk sikerült, itt is egy kis meglepivel: ingerenciám támadt a kétbetűs intézmény meglátogatására, dacolva minden veszéllyel, mivel a folyó ügyeim nem tűrtek halasztást. Gyerek be velem, mert azért nem szívesen hagynám ilyen helyen akár 1 percre is egyedül, wc-s néni sehol, kifele menet persze előkerült és levágott bennünket 2 kilóra, mondván, hogy Kisember is velem volt. Agy kicsit eldurran, nem a 100 ft-on, hanem az elven, közöltem vele, hogy költse gyógyszerre azt a százast. "Shoppingolás" vége, állunk a megállóban várva a villamost, amikor Kisember észreveszi, hogy egy vietkong hölgyemény kerget egy enyhén túlsúlyos és tarfejű magyar ifjat, veri a papucsával, miközben az néha visszarúg és kedélyesen Freud-ot elemezgetik a saját nyelvükön. Ehhez hozzácsapódtak még a haiti vuduvarázslók és mindenféle arab náció képviselői, mint pártatlan drukkerek és ingyencirkuszlesők. Aztán fekete 5ös BMW bevág, egyik vietkong beugrik, másik fut a kocsi után. Szerintem John Rambo barátunk is feladta volna itt az események nyomonkövetni tudását.
Gyerek persze kérdez. Mit mondjak, mit mondhatnék?
"Ez a Te városod, Fiam..."
Utána még megnéztük eső után az ünnepi könyvhetet, meg a Dunakorzót, majd szakadó esőben valami sajtófeszten fiam kedvenc parkjában Az omegás Benkőt egy B-Project nevű bandával (miközben agyaltam egy délelőtti telefonbeszélgetésen, és azon, hogyan tudnám könnyebbé tenni az Ő gondolatait). Jól játszottak nagyon és élmény volt látni, ahogy a gyerek 30-40 éves Omega dalokra dobol a lábával és élvezi őket.
Azt hiszem, mégiscsak az én vérem, legalábbis zeneileg :-).
Végkonklúzió? Na az nincs nagyon, azonkívül, hogy mégsem vágyom már annyira abba a városba, legyenek bármilyen lehetőségek is és hogy aggódom Valakiért.
És a legfontosabb: jó volt újra a fiammal lenni...