Bár a gondolataim mostanában szinte csak egy dolog körül forognak, azért néha eszembe jut más is.
Ma ballagáson voltam, a bátyám lányáén. Mivel családtag, már nem lehet rossz ember, el is nyerte a középiskola által évenként odaítélt díjat, emlékplakettel, pénzjutalommal. Megérdemelte, 4 évet dolgozott érte keményen, gratulálok neki!
De nem ez, amiről igazából ma szeretnék írni Kedves Olvasóim.
Az ünnepség a szokásos séma szerint zajlott le. Felállás, himnusz, kedvestanárokszülőkdiákokirmanénidíjátadásésatöbbi. Majd a végén megint felállás: a Szózat.
És az én buci kis fejem alaposan elgondolkozott az alábbi sorokon:

"A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell."

Visszagondoltam a vándorlásaimra. Életemben kétszer nyílt volna rá alkalom, hogy külföldre szakadjak. Az elsőről meséltem már, a második '92-ben volt, akkor választhattam volna Németországot hazámnak, de mint ezt látni is lehet mégsem tettem. Ma világosodtam meg, hogy talán tudat alatt ezek a sorok is közrejátszottak ebben.
"Micsodaútjaim" során többször dolgoztam külföldön, hol rövidebb, hol hosszabb időt. De mindig hazavágytam. Mert légy bárhol is ebben a világban, idegen helyen, idegen országban, idegen emberek között mindig is idegen maradsz, tölts el ott akármennyi időt, legyen akárhány barátod, kössön oda bármi is. Van aki érezteti ezt veled, van amikor Te érzed meg, van hogy egyszerűen nem találod a helyed.
Most próbálok nagyon patetikus lenni, írni olyan szavakról, mint hazaszeretet, szülőföld, mittudomén. Persze, hogy nem megy. Világéletemben idealista voltam, ezen semmi sikertelenség nem változtatott. Ha összekaparnám magam, most is választhatnék egy idegen országot, ahol jobban tudnék zöld ágra vergődni, mint ebben a Hazának nevezett sáros kis tócsában. Mégsem tudom megtenni. Azt hiszem, nekünk, amikor ezt a verset tanították, azt is elmondták valahol tanáraink, hogy mit jelentenek ezek a szavak. Egyértelmű, hogy egyszerűbb elmenni, választani a könnyebb boldogulást, mint ahogy azt mostanában oly sokan teszik, de két hazád nem lehet. Csak az az egy, ahova születtél. S itt tényleg élned, halnod kell. Élned a semmiért, túlélned a mindennapok kijózanító valóságát, s halnod az anyaföldért. Mert ez a Te földed, jöjjenek bármilyen ideológiák, emberek, kormányzatok, zengzetes tirádák, ez a föld a Tied, az enyém; a miénk. Itt kell otthon lenned, különben nem leszel más, mint bolygó hazátlan fájdalom.
S ezért a Hazáért azzal teheted a legtöbbet, ha kimész az utcára, s látsz egy követ, vagy épp amikor a  mezők ringását nézed, akkor tudod, mindez a tiéd.
S én boldog vagyok, hogy ez a szemétdomb, uralkodjanak rajta ideig-óráig bármiféle kiskirályok, az enyém! Ha kinézek az ablakon, mondd ki tudja elvenni tőlem az égnek azt a kékjét, ahogy az csak  a Haza felett lebeghet? Ki tudja elvenni a fák lombjait, az illatokat? Szerintem senki.
Én itt élek, s fogok halni is, s nekem mindig is az egyik leggyönyörűbb szó marad: Magyarország.