Leonard Cohen: A híres kék esőkabát
Hajnali négy óra
És ez most december vége.
Írok neked, hogy lássam
Jobban vagy-e végre.
New York hideg,
De szeretem, hogy ahol lakom
Zene csörren minden délután
Egy Clinton Street- i ablakon.
Hallom, hogy házat építesz
A sivatag édes mélyén.
A semmiből élsz ott.
Remélem valami emléket azért még őrzöl.
Igen, Jane jött, kezében hajtincseddel,
Azt mondta azon az éjszakán kapta el,
Mikor azt mondtad: többet nem tolsz.
Lesz, hogy valaha leszoksz?
Mikor utoljára láttalak
Fáradt voltál és öreg,
Híres kék esőkabátod
A vállánál repedt.
Az állomáson voltál, hogy lásd
A feliratot minden vonat ütközőjén:
”Ma sem jött meg Lili Marlen.”
Nőmmel úgy bántál
Hogy az pihe lett a kék köpenyen
És mikor visszatért, nem volt
Már senki felesége sem.
Látlak, fogad közt rózsa tipeg,
Mint egy kis tolvaj cigány, olyan ijedt.
Felébredt Jane.
Tollam siklik üdvözletén.
Mit mondhatnék neked;
Hogy testvér, hogy gyilkos?
Hogyan is mondhatnám meg,
Hogy úgy hiszem, hiányzol
Hogy biztosan elfeledlek?
Ha valaha is eljönnél
Janehez vagy hozzám
Akkor tudatom veled,
Hogy ellenséged alszik;
Tudatom veled:
Asszonya szabad.
Ja és kösz, hogy szeméről
Levetted a hályogot.
Én sosem próbáltam,
Mert jónak láttam ott.
És Jane jött, kezében hajtincseddel,
Azt mondta, azon az éjszakán kapta el,
Mikor azt mondtad: többet nem fogsz…
Üdvözöl:
L. Cohen
Utolsó kommentek