Kicsit lopok egy kommentből, Tulipánéból. Zseniális a gondolat, amit leírt, én meg továbbfűztem.

Volt egyszer egy szilva. A világ leggyönyörűbb, legzamatosabb szilvája volt, amit csak szilvafán lehet látni. Tudta, hogy bárki, aki szereti a szilvát, szívesen leszedné, megdörzsölné kabátujjában és beleharapna, hogy érezze azt a semmihez nem hasonlítható ízt. De a mi szilvánk banán akart lenni, mert hallotta miközben a veréb és a galamb beszélgettek egymással, hogy az emberek jobban szeretik a banánt és azt minden évszakban lehet kapni, igaz néha kicsit zöldebb, de mégis szívesebben vásárolják az emberek, mint a szilvát. Gondolkozott jó erősen, mit tehetne, hogyan tudná levetni magáról hamvas, lila köpenyét, kiköpni testéből azt a magot, amire ha véletlenül ráharapnának semmivé válna csodás íze. Azt mondogatta ő banán, s kezdte is elhinni magáról. Aztán arra jött a kisfiú, aki szerette a szilvát, felmászott a fa ágára, megfogta, hogy letépje, megtörölgesse és élvezze, ahogy leve végigcsorog ajkán. De a szilva azt mondta: Kérlek ne tépj le, én lélekben banán vagyok, amit a természet játéka szorított ebbe a lila testbe! A kisfiú megrántotta vállát, mert tudta banánt bármikor, bárhol kaphat, lemászott a fáról és keresett egy kevésbé szép szilvát és élvezettel majszolgatta. A szilva pedig csak egyre mondogatta, amikor újabb kezek jöttek, hogy leszakítsák: Én banán vagyok, banán vagyok! Aztán a világ legcsodálatosabb szilvája elkezdett töppedni, már nem volt annyira szép és zamatos, mint pár napja, s kezdett rájönni, hogy nem szabad banánnak lennie. Egy nap újra arra jött a kisfiú, a szilva lekiáltott neki: Szakíts le kérlek, már nem vagyok banán, én az a szilva voltam, akit nemrég még olyan élvezettel forgattál volna a szádban! Már nem vagyok banán, nem is akarok az lenni! Szilva akarok lenni, olyan, amit nem mindenki szeret, de az aki igen, élvezettel forgat kezében és harap belém. A kisfiú megszánta, mert emlékezett még a szilvára, milyen gyönyörű is volt pár napja, amikor a nap sugara megcsillant bőrén, amikor először hozzáért. Tudta, az íze már nem a régi, de neki még mindig zamatos lesz. Letépte hát, a szilva halk sóhajjal köszönte meg neki, amikor leve végigcsordult a kisfiú ajkán. S érezte, mennyivel jobb nem banánnak -amiből sok van a boltok polcain-, hanem olyan szilvának lenni, amit ugyan nem mindenki szeret, de aki szereti, annak örömet okoz, ha megeheti.

Ennyi a tanmese, talán van értelme, köszönet az idézetért Tulipánnak! Kicsit továbbgondolva és kiegészítve a hármas székely alapigazsággal: A sör nem alkohol, a nő nem ember, a medve nem játék, a szilva pedig nem banán.
Ezért nem érdemes megpróbálni banánnak lenni, ha mi "csak" szilvák vagyunk. Nem azt kell keresni, hogy mások, másabbak legyünk, mint akik valójában vagyunk, hanem azt, hogy tehetségünk szerint mi legyünk valakinek a legszebb gyümölcs, legyen az éppen szilva, banán, vagy akármi.