Úgy veszem észre, kezdek feminim jelleget ölteni. Na azért még nem kell túlzottan aggódni; "csigabigagyerekit" még nem kell játszanom, de előszeretettel hallgatok egy Marianne Faithfull számot, a Lucy Jordan balladáját.
Fent nevezett nőnemű egyed szemét egy bizonyos reggel lágyan simogatja a felkelő nap fénye egy fehér külvárosban, hol a takaró alatt ezer szeretőről álmodozik, míg a világ narancsszínű nem lesz és forogni kezd. Említett illető pedig 37 évesen (és itt a bajság, mivel én is annyi leszek nyáron, ha nem esik rám addig a tehervonat a forgószélből) rájön, hogy még sosem robogott át Párizson egy nyitott sportkocsiban, míg a meleg szél tépi a haját.
Nos, hát ilyet még én sem tettem. Persze nem is kellene Párizs, elég lenne az Adria, mondjuk Portoroz. Hiába, kinek a pap, kinek a papné, kinek meg a Schulz Gizi (mert a Gizi egy olyan lány, akit mindenki szereti :-) ). De elkanyarodtam picit a témától.
Tehát ismételten fent nevezett hölgyemény úgy dönt, hogy hagyja a telefont csörögni, leül a karosszékbe és régi, apjától hallott altatódalokat fog dúdolni. Mivel a férje dolgozik, s a gyerekek is az iskolában vannak, annyi mindent csinálhatna. Megöntözhetné a virágokat, takarítgathatna órákon keresztül a lakásban, vagy akár meztelenül végigrohanhatna az árnyékos utcákon.
Aztán mikor a lemenő nap kezdi el simogatni eme perszóna szemét, a háztetőn, ahova a tömeg elől menekül, amikor már elviselhetetlenné válik annak nevetése, a hölgy pukedlizik hát egyet a tűzoltónak, aki kinyújtja a kezét, hogy elvezesse a tömeg mögött várakozó fehér autóig.
És Lucy Jordan így jött rá 37 évesen, hogy megtalálta, amit keresett, miközben Párizsban autózott a meleg széllel a hajában...
Na szóval vágyügyileg kezdek a drága teremtményhez kísértetiesen hasonlítani. Szeretnék már valami nagyon polgárpukkasztót csinálni, bár azért arra befizetnék, hogy nézne a kis fatornyos falum, ha én robognék végig az utcákon lobogó zacsival és másznék fel valamelyik közintézmény tetejére.
De 37 évesen néha olyan jó lenne újra valami vadat, valami nagyon nem megszokottat csinálni....
Fent nevezett nőnemű egyed szemét egy bizonyos reggel lágyan simogatja a felkelő nap fénye egy fehér külvárosban, hol a takaró alatt ezer szeretőről álmodozik, míg a világ narancsszínű nem lesz és forogni kezd. Említett illető pedig 37 évesen (és itt a bajság, mivel én is annyi leszek nyáron, ha nem esik rám addig a tehervonat a forgószélből) rájön, hogy még sosem robogott át Párizson egy nyitott sportkocsiban, míg a meleg szél tépi a haját.
Nos, hát ilyet még én sem tettem. Persze nem is kellene Párizs, elég lenne az Adria, mondjuk Portoroz. Hiába, kinek a pap, kinek a papné, kinek meg a Schulz Gizi (mert a Gizi egy olyan lány, akit mindenki szereti :-) ). De elkanyarodtam picit a témától.
Tehát ismételten fent nevezett hölgyemény úgy dönt, hogy hagyja a telefont csörögni, leül a karosszékbe és régi, apjától hallott altatódalokat fog dúdolni. Mivel a férje dolgozik, s a gyerekek is az iskolában vannak, annyi mindent csinálhatna. Megöntözhetné a virágokat, takarítgathatna órákon keresztül a lakásban, vagy akár meztelenül végigrohanhatna az árnyékos utcákon.
Aztán mikor a lemenő nap kezdi el simogatni eme perszóna szemét, a háztetőn, ahova a tömeg elől menekül, amikor már elviselhetetlenné válik annak nevetése, a hölgy pukedlizik hát egyet a tűzoltónak, aki kinyújtja a kezét, hogy elvezesse a tömeg mögött várakozó fehér autóig.
És Lucy Jordan így jött rá 37 évesen, hogy megtalálta, amit keresett, miközben Párizsban autózott a meleg széllel a hajában...
Na szóval vágyügyileg kezdek a drága teremtményhez kísértetiesen hasonlítani. Szeretnék már valami nagyon polgárpukkasztót csinálni, bár azért arra befizetnék, hogy nézne a kis fatornyos falum, ha én robognék végig az utcákon lobogó zacsival és másznék fel valamelyik közintézmény tetejére.
De 37 évesen néha olyan jó lenne újra valami vadat, valami nagyon nem megszokottat csinálni....
Utolsó kommentek