A borítékja fehér, nincs rajta címzés, mert nem küldöm el én.
Tudatom veled, hogy az elmúlt két hónapban -mióta nem vagy- sok érdekes nem történt velem. A munkahelyem ugyanaz, s játszom, hogy élek.
A mindennapjaimban még ott a neved. Sokféle változatban. Reggel erre ébredek és este erre alszom el, de már nem fájsz nekem, mint szerelem. Hogy voltál már csak pár apróság és néhány, agyamba homályosan bevillanó kép jelzi. Mint eltűnt barát, hiányod lassan megszokom.
Az utad legyen könnyű, bármerre jársz és bármit csinálsz!
Ez egy levél.
A sorok kuszák, félhomályban írom őket. Kint hull az áprilisi eső. Az ég furcsa sötét, autólámpák hasítanak a nedves aszfaltba.
A szobám -mit sosem láttál- sem változott: lelkem és testem börtöne.
Emléked már kopik, lassan, de biztosan átadja magát a sosemvolt csodáknak.
Ez egy levél, a borítékja fehér, nincs rajta címzés, bélyeget sem vettem rá, mert örökre elküldetlen marad.
Ölel egy volt barát.