...is illene pár szót ejteni, ha már azt írtam a blog bemutatásában, hogy erről is lesz ebben a naplóban szó.
Egy kis zalai faluban nőttem fel 11 éves koromig, ahol még kútról húztuk a vizet. Édesapám állatorvos volt, édesanyám pedig adminisztrátor. Az ország két végéről keveredtek egymás mellé. Édesapámék négyen voltak testvérek, állítólag nem ő volt a legjobb fejű gyerek, de nem tudott a földeken dolgozni, mint a testvérei, mert gyerekkorában angolkóros volt. A fényes szelek meg állatorvost csináltak belőle. Szerettem apámat, de erre csak évekkel a halála után jöttem rá. '90-ben ment el közülünk, agydaganattal kombinált tüdőrákban. Anyámmal soha nem volt felhőtlen a viszonyunk. A mai napig alig beszélünk egymással, pedig egy fedél alatt kényszerülünk élni.
Aztán elköltöztünk a Balatonhoz. Én pedig 14 évesen kollégista lettem, csak hétvégente jártam haza, így egyre mélyült a távolság köztem és a szülők között.
1988-ban kikerültem Ausztriába dolgozni egy hónapra. Ha akartam volna kint maradhattam volna, szereztem magamnak állást, de akkor úgy gondoltam, haza kell jönnöm, mert tartozom ennyivel a szüleimnek. Aztán leérettségiztem, felvételiztem egy egyetemre, ahol egy ponttal csúsztam le a nappali tagozatról. Akkor még nem kaptunk semmiféle támogatást a levelezőhöz (kollégium a konzultációkra, diákigazolvány, stb.), mindent saját zsebből kellett állnom. Apám haldoklott, a pénz kevés volt, ezért abbahagytam, azóta sem fejeztem be, de nem is bánom. Szerintem a világ legrosszabb jogásza lett volna belőlem. Ekkortájt hirdették a tv-ben, hogy nyelvtudással krupiékat keresnek. Fogalmam sem volt, mi az a kaszinó, de megpróbáltam. Felvettek. A Hiltonban volt egy több hónapos elég kemény kiképzésünk, a várban laktam, a fizetésem a tanfolyam ideje alatt a duplája lett az eddiginek, szóval 18 és fél évesen belekerültem egy olyan közegbe, ami a csillogásról szólt, én meg még gyerekfejjel nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Nagy szó volt akkoriban egy vidéki parasztgyereknek bekerülni valamiféle elitbe. A vizsgák után a hévízi kaszinóban kezdtem el dolgozni. Közel 9 évet húztam le abban a szakmában, amit szakmaként sem ismertek el, holott Ausztriában a krupiék egy "kasztba" tartoznak az orvosokkal...
Érdekes idő volt, sokmindent láttam, egy másik bejegyzésemben mesélek majd erről is.
Szóval, folyt. köv...
Egy kis zalai faluban nőttem fel 11 éves koromig, ahol még kútról húztuk a vizet. Édesapám állatorvos volt, édesanyám pedig adminisztrátor. Az ország két végéről keveredtek egymás mellé. Édesapámék négyen voltak testvérek, állítólag nem ő volt a legjobb fejű gyerek, de nem tudott a földeken dolgozni, mint a testvérei, mert gyerekkorában angolkóros volt. A fényes szelek meg állatorvost csináltak belőle. Szerettem apámat, de erre csak évekkel a halála után jöttem rá. '90-ben ment el közülünk, agydaganattal kombinált tüdőrákban. Anyámmal soha nem volt felhőtlen a viszonyunk. A mai napig alig beszélünk egymással, pedig egy fedél alatt kényszerülünk élni.
Aztán elköltöztünk a Balatonhoz. Én pedig 14 évesen kollégista lettem, csak hétvégente jártam haza, így egyre mélyült a távolság köztem és a szülők között.
1988-ban kikerültem Ausztriába dolgozni egy hónapra. Ha akartam volna kint maradhattam volna, szereztem magamnak állást, de akkor úgy gondoltam, haza kell jönnöm, mert tartozom ennyivel a szüleimnek. Aztán leérettségiztem, felvételiztem egy egyetemre, ahol egy ponttal csúsztam le a nappali tagozatról. Akkor még nem kaptunk semmiféle támogatást a levelezőhöz (kollégium a konzultációkra, diákigazolvány, stb.), mindent saját zsebből kellett állnom. Apám haldoklott, a pénz kevés volt, ezért abbahagytam, azóta sem fejeztem be, de nem is bánom. Szerintem a világ legrosszabb jogásza lett volna belőlem. Ekkortájt hirdették a tv-ben, hogy nyelvtudással krupiékat keresnek. Fogalmam sem volt, mi az a kaszinó, de megpróbáltam. Felvettek. A Hiltonban volt egy több hónapos elég kemény kiképzésünk, a várban laktam, a fizetésem a tanfolyam ideje alatt a duplája lett az eddiginek, szóval 18 és fél évesen belekerültem egy olyan közegbe, ami a csillogásról szólt, én meg még gyerekfejjel nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Nagy szó volt akkoriban egy vidéki parasztgyereknek bekerülni valamiféle elitbe. A vizsgák után a hévízi kaszinóban kezdtem el dolgozni. Közel 9 évet húztam le abban a szakmában, amit szakmaként sem ismertek el, holott Ausztriában a krupiék egy "kasztba" tartoznak az orvosokkal...
Érdekes idő volt, sokmindent láttam, egy másik bejegyzésemben mesélek majd erről is.
Szóval, folyt. köv...
Utolsó kommentek