Furcsa álmok jőnek és vétetnek lakást fáradt szívemben. Szeretkezések, beszélgetések, ki nem mondott és már ki nem mondható szavak. Egy ölelés valakivel, akit most látok először, akinek testét mindenki birtokolhatja pénzért, s aki mégis csak az enyém a fehér villanásig. Egy barát bőr postástáskával, ki képeslapokat hoz a világ minden tájáról, olyan emberektől, akik általam sosem látattak még. Egy könyv, minek lapjairól a betűk úgy hullanak alá, mint homokórában peregnek a szemek. Illatok. Egy meleg ölé, mi forró, mint a frissen sütött kenyér. És igen, a kenyér illata. A mozdulat, amivel letéped a csücsköt és a szádhoz emeltetik a falat. Nyári utcák gőzölgése zápor után. A szél zaja, esőcseppeké az ablakon; egy ablaktörlő ütemes nyikorgása. Talán egy párás kocsiablak is, valami májusi délután.

Furcsa álmok jőnek, s ivódnak belém, mint a betonba ivódik fémtüskékből a rozsda...