Itt áll az egész rokonság, a régi elvtársak, molyirtószagú öltönyökben, az elvtársnők fekete kendőben, a pap valami füstölőt lóbál és kántál, majd odabólint a Safranek elvtársnak, aki elbúcsúztat. Na ezt le kell írnom:
- „Khm. Kedves elv..., izé gyászolók! Itt állunk megtört szívvel elhunyt elv.., izé embertársunk Matusek Elemér koporsója mellett, akit furcsa módon ragadott el tőlünk a sors egy meleg szeptemberi délutánon. Szinte látom magam előtt, ahogy hajlott hátával, a neccszatyrában a tablettás borral gyalogol haza magányos menedékébe, ahol a gonosz Elektromos Társaság már hónapokkal azelőtt kikapcsolta az áramot, magára hagyva öregségében és a sötétben nyugdíjastársunk, akivel annak idején vállvetve küzdtünk az impr..., implant...; piszkos mocskos kapitalisták ellen. Drága harcostársunk egyszer csak meg kell, hogy álljon, érzi hogy nehezen veszi a levegőt és arccal az almák közé esik, miközben a kofa csak kiabál az almák után, hogy: „golden állj!”: Kérdezem én ilyen halált érdemel egy olyan ember, akinek a nyilasok '44-ben úgy elverték a veséjét, mint Virág elvtársnak, hogy két hónapig ő is véreset vizelt? Hát nem kedves gyászolók! De hát ilyen az élet, holott a már halott ismeretlen nagy múltbéli író is mondta volt: „látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isá, por ës homou fogymuk”. Így múlt el Matusek Elemér is közülünk, arcra borulva az almák között, utolsó pillantásával, a régmúltba révedve, ahol a a május elsejéken oly büszkén feszített munkásőregyenruhájában. Ismét elment közülünk dicső múltunk egyik nagy öregje, akivel már sosem fogunk semelyik pártüdülőben hajnalig sztolicsnaját vedelni, a büfésnő szoknyája alá pajkosan benyúlva. Mondd Matusek elv.., polg.. izé embertársunk, Te ki egykoron a Kalasnyikovval lőtted az őzeket Kaszópusztán, ilyen szörnyű halált képzeltél el Magadnak? A szívünk megszakad, egy darabja veled száll a sírba, de búcsúznunk kell egymástól. Öleljen hát az kommu..., ökume, ökokommunista testvéreink vére által öntözött alsóbélafenyvespusztai temető anyaföldje, mi pedig fátyolos tekintettel búcsúzunk Tőled szívünkben örökké őrizve emléked; Vitéz Matusek Elemér Császári és Királyi Antifasiszta és Mindennek Ellenálló!”
Aztán volt még a siratóasszonyok kántálása, a pap is mondott még valamit, miközben a koporsóm szép lassan aláereszkedett, s a fiam arra gondolt, hogy másnap a kórház büféjének féláron eladja majd a torról megmaradt szendvicseket.
Utolsó kommentek