Szombat, megint rendezvény. Ezúttal esküvő egy hajón. Az egyik neves helyi szálloda adja a kaját, egy jónevű nyugdíjas diszkós és mi vagyunk az attrakció.
Megérkezik a vendégsereg. Úristen, ez egy esküvő? Lehet, hogy ennyire falusi vagyok, de a 70 főből kb. 10-en van öltöny, a többi, mintha laza nyári hajókázásra készülne, farmer, a hölgyeken persze elegáns ruha, de olyan, amivel akár színházba, akár üzleti tárgyalásra is lehet menni. Na mindegy, mi szórakoztatni vagyunk itt. Kihajózunk, kaja tálal, az úri közönség mulat. Én figyelem az órákat, mert ez a mániám. Na ennyi Breitlinget sem láttam eddig egyben. Darabja legalább hétszázezer. Hát, ezek sem a szegényházból jöttek. De normálisak. Mulatnak, szolídan, visszafogottan. Éjfél felé menyasszonytánc helyett tortazabálás. A hajó köröz az éjszakai vizen, kint szakad az eső és hideg van.
Aztán éjjel kettő felé egy telefon. Kirabolták a helyet, ahol alszanak. Mindenki pánikban, gondolkoznak kitől, mit vihettek el. Aztán a jó hír, el is kapták a betörőt. Egyik vendég meg is jegyzi, biztosan azért törtek be, mert látták, milyen autók állnak a ház előtt. Mondjuk az azért tiszta volt eddig is, hogy nem Ladával érkeztek. Hajó a víz közepén, enyhén hisztérikus téblábolás, hogy kössünk már ki. Kikötés. Pánikszerű menekülés, a hajó perceken belül elnéptelenedik, csak a személyzet marad. Az úri közönség fejvesztve hazarohant. Ifjú pár (kb. 45-ös férj, 30 elején járó feleség) enyhén összetörve, aztán ők is elcuccolnak. Mi bepakoljuk a rekvizítumokat az autóba, érkezés haza fél hatra. Alvás d.u 4-ig.
Az este folyamán elnézegettem őket, akarva-akaratlanul hallottam, ki merre járt. Nemcsak Bélatelepig jutottak el... És gondolkozom, mi is hiányzik belőlük. Aztán ébredés után rájövök. Ők mindent megtehetnek, mert megvan rá a lehetőségük anyagilag. Csak örülni nem tudnak semminek.
Mennyivel jobb nekem élve máról holnapra, úgy hogy még mindig rá tudok csodálkozni a természet apró csodáira, vagy egy furcsa formájú kődarabra...
Azt hiszem most elégedett vagyok.