Utazások az életnek nevezett hullámvasúton

Az ünnepet Júdapesten töltöttem kisfiammal. Lehet, hogy nem nagy szó másnak, nekem mégis az. Írtam már róla, hogy a kapcsolattartás a távolság és anyagi lehetőségeim miatt nem igazán tud rendszeres lenni, legalábbis ami a találkozásokat illeti. Most is úgy kb. egy hónap elteltével sikerült felmennem hozzá. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy egy ismerős nagyon olcsón tudott szállást szerezni, így ott tudtam aludni. Az eddigi találkozások ugyanis arra tudtak csak korlátozódni, hogy vasárnapi apuka megérkezik szombaton d.e 10 körül, majd d.u 2-kor indulhat is vissza, ha még aznap haza akar érni fatornyos kis falujába. Abba a négy órába pedig nem sok fér bele. Séta a körúton, a Westendben, a jó idő kijöttével esetleg a szigeten, aztán kaja valahol, majd a búcsú. Most eleve hosszabb tudott így lenni az a pár óra. Egy ismerőssel, az ő két gyerekével, majd az ismerős ismerősével és annak három gyerekével voltunk a Városligetben. Nekem sem volt könnyű követni, ki kivel van, de azért megoldottuk a dolgokat. Megnéztük a játékkiállítást, azaz megnéztük volna, mert a sok közlekedni nem tudó birka miatt az egész alig állt másból, mint az egymás sarkán taposásból, ill. abból, hogy mi magyarok képesek vagyunk hárman négy irányba menni, téve ezt öt sorban állva. Hát én alig vártam már, hogy kiérjünk a szabadba. A kölköket egymásra szabadítottuk, néha mi is beszálltunk a játékba és el is röpült a pár óra, ami adatott. Múltkor írtam, hogy egy ismerős segítségének is köszönhetően Kisember bejutott egy nagyon kemény új suliba. A rossz májam csak nem hagyott nyugodni, ex-após pajtásnak, azért csak elmondtam ezt. Na ebből lett a mutatvány. Boldogult emlékű, agyilag némileg korlátolt ex-nejem tajtékozva hívott és küldött el az Egyenlítők tájékára, hogy aztán nekem annyi közöm van az egészhez, mint hízott disznónak a rúdugráshoz és különben is dögöljek meg a zsugori anyámmal együtt. Mondjuk ezt előbb vagy utóbb mind a ketten meg is fogjuk tenni az ő jókívánságai nélkül is, de azért megmosolyogtatott ennyi primitívség és az, hogy képes voltam egy ilyen defektált emberformájú lélekre áldozni hét évet az életemből. Tette persze mindezt úgy, hogy hadd hallja Kisember is, hogyan kell beszélni a mocskos kommunista apjával. Tágas a Jóistenke állatkertje... Hétfőn még tudtam Kisemberrel tölteni némi időt, kajáltunk egy jót a Szerájban, mint mindig próbáltam neki kis útravalót adni arra az időre, amíg újra nem láthatom. Szóval a magok, mik tőlem tellettek elvetve, oszt' majd meglátjuk kikelnek-e...