Emlékszel még a 80-as évek Balatonjára?
Még nem voltak sehol a csili-vili nyaralók. Ha kiálltam az erkélyre egybefüggően láttam a vizet, nem szabdalták szét háztetők a látványt.
Emlékszel rá, hogy a "nyaralósok" és a helybeliek mind ismerték egymást? És arra, hogy volt egy bolt, egy kocsma és néhány pavilon a strandon, ahol a velőskenyér volt a legolcsóbb? Emlékszel az ízére, amikor kevés kis zsebpénzedet a kezedbe szorítva, álltál a sorban, a testeden még vízcseppek gyöngyöztek, kiszívott a nap és a víz és alig vártál rá, hogy beleharaphass a kenyérbe? Emlékszel amikor az volt a divat, hogy sörösdobozokat gyűjtsünk és esténként kiszedtük a kukából amit eldobtak a németek és egymás között csereberéltük őket?
Emlékszel, mikor gyerekként a strandon mind egyenrangúak voltunk? Nem számított, ki honnan jött, mind ismertük egymást, azokon a nyarakon együtt nőttünk fel. Nem volt hierarchia, nem azzal foglalkoztunk, ki milyen családból származik. Fürdőruhában úgysem lehetett volna megmondani, ki milyen körülmények között él.
Emlékszel rá, amikor körbeálltunk egy apró darab fát, amit egy másikkal piszkáltunk és öt perc alatt tömeg lett körülöttünk, s azt lesték, vajon mi az a szörny amit találtunk? Hogy röhögtünk rajtuk :-)! És az úszótanfolyamra? Bemelegítésként körbe kellett futni párszor a strandot, a kövek bökték a lábunk, reggel volt, talán 8 óra. A tó olyan érdekesen csillogott, hűvösen mart a testünkbe, amikor a vízbe ereszkedtünk.
Emlékszel, akkoriban még úttörők, majd KISZ-esek voltunk, miközben magasról tojtunk mindenféle ideológiára, mert bennünket csak a napfény és a víz érdekelt?
Emlékszel, ahogy először a barátságok, aztán a nyári szerelmek születtek?
Emlékszel, amikor a lemenő napnál a vízben átölelted a lányt és megcsókoltad? Emlékszel, hogy a csajozások során tanultad az első német szavakat? "Ich liebe dich!" Milyen könnyű volt kéthetente kimondani. Látod még a régi lányok arcán a mosolyt, érzed bőrükön a vizet, magadban a feszülő izgalmat?
Emlékszel rá, mennyire gondtalannak tűnt az egész? Megvolt a csapat és csak élveztük a nyarat.
Aztán felnőttünk és szétszóródtunk.
A barátságok megkoptak, sok közülük el is múlt. Már nem voltunk együtt, már nem nagyon jöttek a "nyaralósok", vagy ha igen, csak hétvégére. Már nem köszöntöttük egymást pajkosan, már komoly volt a kézszorítás, a lányoknál el-elmaradt a puszi, főleg ha már a kedvesükkel jöttek.
Minden kezdett olyan felületes lenni...
Jött a rendszerváltozás, s már nem volt időnk egymásra, mert azzal kezdtünk el foglalkozni, hogyan boldoguljunk a ránk szakadt új világban.
Ma már ha találkozunk, mi "régiek", bizony a legtöbbször keresnünk kell a szavakat, megragadunk az udvariassági formuláknál, érezzük és éreztetjük egymással, kiből mi lett.
Sic transit gloria mundi? Így múlik el a világ dicsősége?
Vagy így jár el felettünk az idő, miközben néha jól esik nosztalgiázni és emlékezni?
Még nem voltak sehol a csili-vili nyaralók. Ha kiálltam az erkélyre egybefüggően láttam a vizet, nem szabdalták szét háztetők a látványt.
Emlékszel rá, hogy a "nyaralósok" és a helybeliek mind ismerték egymást? És arra, hogy volt egy bolt, egy kocsma és néhány pavilon a strandon, ahol a velőskenyér volt a legolcsóbb? Emlékszel az ízére, amikor kevés kis zsebpénzedet a kezedbe szorítva, álltál a sorban, a testeden még vízcseppek gyöngyöztek, kiszívott a nap és a víz és alig vártál rá, hogy beleharaphass a kenyérbe? Emlékszel amikor az volt a divat, hogy sörösdobozokat gyűjtsünk és esténként kiszedtük a kukából amit eldobtak a németek és egymás között csereberéltük őket?
Emlékszel, mikor gyerekként a strandon mind egyenrangúak voltunk? Nem számított, ki honnan jött, mind ismertük egymást, azokon a nyarakon együtt nőttünk fel. Nem volt hierarchia, nem azzal foglalkoztunk, ki milyen családból származik. Fürdőruhában úgysem lehetett volna megmondani, ki milyen körülmények között él.
Emlékszel rá, amikor körbeálltunk egy apró darab fát, amit egy másikkal piszkáltunk és öt perc alatt tömeg lett körülöttünk, s azt lesték, vajon mi az a szörny amit találtunk? Hogy röhögtünk rajtuk :-)! És az úszótanfolyamra? Bemelegítésként körbe kellett futni párszor a strandot, a kövek bökték a lábunk, reggel volt, talán 8 óra. A tó olyan érdekesen csillogott, hűvösen mart a testünkbe, amikor a vízbe ereszkedtünk.
Emlékszel, akkoriban még úttörők, majd KISZ-esek voltunk, miközben magasról tojtunk mindenféle ideológiára, mert bennünket csak a napfény és a víz érdekelt?
Emlékszel, ahogy először a barátságok, aztán a nyári szerelmek születtek?
Emlékszel, amikor a lemenő napnál a vízben átölelted a lányt és megcsókoltad? Emlékszel, hogy a csajozások során tanultad az első német szavakat? "Ich liebe dich!" Milyen könnyű volt kéthetente kimondani. Látod még a régi lányok arcán a mosolyt, érzed bőrükön a vizet, magadban a feszülő izgalmat?
Emlékszel rá, mennyire gondtalannak tűnt az egész? Megvolt a csapat és csak élveztük a nyarat.
Aztán felnőttünk és szétszóródtunk.
A barátságok megkoptak, sok közülük el is múlt. Már nem voltunk együtt, már nem nagyon jöttek a "nyaralósok", vagy ha igen, csak hétvégére. Már nem köszöntöttük egymást pajkosan, már komoly volt a kézszorítás, a lányoknál el-elmaradt a puszi, főleg ha már a kedvesükkel jöttek.
Minden kezdett olyan felületes lenni...
Jött a rendszerváltozás, s már nem volt időnk egymásra, mert azzal kezdtünk el foglalkozni, hogyan boldoguljunk a ránk szakadt új világban.
Ma már ha találkozunk, mi "régiek", bizony a legtöbbször keresnünk kell a szavakat, megragadunk az udvariassági formuláknál, érezzük és éreztetjük egymással, kiből mi lett.
Sic transit gloria mundi? Így múlik el a világ dicsősége?
Vagy így jár el felettünk az idő, miközben néha jól esik nosztalgiázni és emlékezni?
Utolsó kommentek