Álmodtam az éjjel, furcsa, zavaros és mégis szép álmot. Voltak benne régi nők, bennem maradt soha meg nem történt beszélgetések, keserű szavak, kérdések, amiket nem lehet feltenni.
Aztán jött valami fuvallat, valami olyasmi, mint amikor látod a faleveleket céltalanul az utcán, s azok másnapra eltűnnek az utcaseprők keze nyomán. Már csak egyvalaki volt ott. Az arcát nem láthattam, mégis tudtam Ő az. Éreztem egy mosolyt, láttam egy szemet, a haja színét, egy ölelést, egy összebújást, valami kimondhatatlan összetartozást. Belém ivódott az illata, minden mozdulata. Tudtam lehetetlen ez az álom, mégis mint valóság volt velem. A karjaimban tartottam, Ő hozzám bújt, nem szóltunk egy szót sem, némán volt szép az ölelkezés és minden pillanat.
Álmodtam, s ott volt minden érzés, minden vágy; az elérhetetlen összes érdek nélküli gyönyörűsége...