Utazások az életnek nevezett hullámvasúton

Hol is hagytam abba? A pusztai embereknél, azt hiszem. Mielőtt lementünk, azt mondták egy kollégámnak az onnan elszármazottak: "Vagy elfogadnak azonnal, vagy nagyon hamar távozz innen!" Hát én majdnem nagyon hamar távoztam, 9 hónap után visszamentem Hévízre. Ehhez hozzátartozott a cég egyik sikertelen üzleti húzása is, aminek következtében a kaszinó lassan halódni kezdett, aztán be is zárt, de ezt már én nem vártam meg. De kezdjük az elején. Leérkeztünk a nyitás előtt 1-2 héttel. Minden szépnek és jónak látszott. Kellemes alföldi város, jó éttermek, kellemes és mindenre kész lányok. Két hét alatt több ph érték rendezésben volt részem, mint az előtte lévő egy évben. De az emberek. Makacs, nyakas, igazi idegent nem szeretőek, pár kivételtől eltekintve. Mintha megállt volna az idő és visszamentünk volna hajdúk korába, ahol a vámházban furcsán méregetik az idegent, aki csak a jó szerencséjének köszönhette, ha másnap nem átvágott torokkal ébredt, ill. pontosan nem ébredt. Aztán megnyílt a kaszinó a szokásos nagy csinadrattával. Nem volt újdonság, vettem már részt pár kaszinónyitáson, az azért mégiscsak furcsa volt, amikor odajött hozzánk valami emberforma és közölte: "Szép és jó, hogy itt vagytok, de ne felejtsétek el, ti itt idegenek vagytok." Lévén akkor még falnak fejjel menő 21 éves ifjú titán és egyben disztingvált úriember, megköszöntem eme köszöntést és további szép estét kívántam barátunknak. Aztán kiderült, hogy ez a valaki, csak úgy "játszásiból" szétlőtt egy diszkót. De "mit nekem te zordon kárpitosnak", kijöttem én már anno Júdapesten ennél melegebb helyzetekből is nagyon nem érdekelt a dolog. Egészen addig, amíg zárás után kétes alakok nem kezdtek el mászkálni az Aranybika körül, s mi az "idegenek" vagy csoportosan, vagy taxival mertünk csak hazamenni. Aztán voltak még jópofa emberek, az örmény maffia képviseletében. Természetesen mindegyik a Herzl Tivadar barátunk által alapított ország állampolgáraként képviseltették magukat és játszottak iszonyatos mennyiségű pénzben. Ilyet még Ausztriában is ritkán láttam, pedig tudjuk, az azért mégiscsak más világ. Fedőüzletként egy elektronikai boltot üzemeltettek a "zsibin", ami a város legnagyobb piaca volt. Kedvencem a keresztapa volt. Hozzáteszem, mint játékos, vagy ember soha semmi probléma nem volt velük, ők tudtak viselkedni ellentétben pár pusztai ősmagyarral. Az öreg, akit én neve után (Magalashvili, remélem nem sértek személyiségi jogokat :-), csak Madaras Vilinek hívtam egyik kedvenc szórakozása az volt, hogy a célirányosan az "üzletbe" (ponyva, fatákolmány, echte szocreál) érkező ukrán buszokról kiválasztotta a legkedvesebbnek látszó jelenséget, akit megvacsoráztatott a Bikában, elhozta hozzánk a kaszinóban, majd eltöltött vele egy éjt a szállóban és a bárisnya másnap egy új tévével a hóna alatt szállhatott fel a hazafelé tartó buszra. Hiába, az ősi cserekereskedelem, még a XX. században is működött :-). Voltak tehát vidám történetek, de a félelem is bennünk dolgozott rendesen. Nekem pl. állandó taxisom volt, csak akkor léptem ki a szállodából, amikor megállt a főbejárat előtt, ő pedig némi aprópénz ellenében megvárta, amíg becsukódik mögöttem a lépcsőház ajtaja. Mivel akkoriban elég gyakran "ordítottam és toporzékoltam", nemsokára összerúgtam a port egy nagyobb főnökkel, aki a közvetlen kollégáimmal minősíthetetlen stílusban bánt. De mit is vár az ember egy alkoholista kosarastól? Summa summarum, emberem elkezdett utazni rám, kihasználta egy hibámat és engem majdnem kirúgtak. Ezt azért még megelőzte, hogy az egyik éjszaka az egyik diszkóban (nem volt anno túl nagy választék), összefutottunk egy szerb maffiavezérrel, aki történetesen törzsjátékos volt, szintúgy a korrektebb fajtából, és hát a drága lélek persze nyert aznap. Meghívta az egész társaságot, ebből kerekedett egy nagyon kellemes alkoholizálás, aminek a végén talpon maradtunk ő és én. Persze ez is kipattant (akkoriban a vendéggel semmilyen formában nem lehetett a munkahelyen kívül érintkezni), úgyhogy gyűjtöttem a fekete pontokat rendesen. Annyi eszem azért még maradt, hogy rájöttem, így hamar véget érhet a pályafutásom, ill. ahogy írtam, a kaszinó is halódott már, így valami mondvacsinált okkal visszajöttem a Balatonhoz, ahol aztán örökre leírtam a pusztai emberek többségét és két év girbe-gurba út után elkövettem életem legnagyobb hülyeségét, megismertem a jövendőbeli ex-nejemet...