Kedves Olvasóim!

Ez szintén egy régebbi eszmefuttatásom arról, mi a rosszabb: a magány vagy az egyedüllét. Ha gondoljátok, "vitatkozzunk" róla.

Melyik a rosszabb, a magány vagy az egyedüllét?

Én a magányra szavazok.

Az egyedüllétet meg lehet szokni, a magányt sosem.

Sokszor voltam egyedül, évek teltek el, miközben jól-rosszul éltem a kis életemet. Nem ez volt a furcsa, nem az, ha kinyitottam egy lakás ajtaját, ahova aludni tértem, hogy az idegen volt, nem az otthonom. A falak közt a magány fájt a legjobban. Az hogy minden szinte tőle sikított. A fény furcsán világított a konyhában és csend volt,; üvöltő csend. Minden egyes reccsenés dübörgő zajjal tépte agyam, a magány csendje csak dobolt bennem.

Magányos voltam. Elhagyva ember és Isten által. Nem volt, aki átöleljen, vagy akár egy szót is szóljon hozzám. Évek teltek, telnek el így.

De játszani kell másnap is, amikor becsukod magad mögött az ajtót. Játszanod kell hogy élsz. Magányodat, a fájdalmat a szemedben nem szabad senkinek sem látnia. Mert visszaélnek vele, préda leszel, mindenki rongya. A legtöbben elfordulnak Tőled, mert mi emberek nem akarjuk megérteni a másikat.

Magány, vagy egyedüllét?

Még mindig a magány. Belegondoltál már hányan élnek egyedül és mennyi a magányos ember? Láttál már magányosan tipegő öregembert fáradt háttal, koszos cekkerrel a kezében az utcán tipegni? Elgondolkoztál rajta, magányos vagy csak egyedül van? Ha végignézted, eszedbe jutott-e, hogy neki is ott düböröghet a csend a fülében, amikor lerakja a táskát a konyhaasztalra?

Félsz tőle, hogy te is ilyen öregember leszel? Mitől félsz jobban, a magánytól vagy az egyedülléttől?

Én a magánytól.

Ahhoz, hogy magányos légy nem feltétel az egyedüllét, lehet az társasmagány is. Élhetsz úgy bárkivel, hogy közben magányos ember vagy. Ilyen is volt az életemben. Hét év házasságnak hívták. Amikor kiléptem belőle azt hittem az egyedüllét majd feloldja a magányt. Talán egyszer volt egy olyan rövid kis idő, amikor egyedül voltam ugyan, de nem voltam magányos. A magányos ember nem tud boldog lenni. Saját maga és a körülmények miatt.

És bevallom, félek a magánytól.

Az egyedüllétet te választhatod, a magány tolvajként jön az életedbe, s szíved pusztítja.

Félek tőle.

S nem akarok egyszer majd koszos cekkert cipelő, hajlott hátú öregember lenni, akit még az idő is kivetett magából...